100 nap bringa

A képlet egyszerű: adott egy 100napbringás, meg egy lány, akinek indulás előtt kb. 2 hónappal kezd el udvarolni. Mi mást is tehetne a fiú, mint hogy ráveszi a lányt, hogy csatlakozzon hozzá egy szakaszra? No, így is lett… mint a mesékben.

A brüsszeli reptérre megérkezés után igyekeztünk minél hamarabb kicsomagolni a bringát, amit – hagyjuk meg – sikerült jó alaposan, atombiztosan becsomagolni, hála az egész izguló családomnak. Biztos úgy gondolták, ha már engem nem boríthatnak be mindenféle védő felszereléssel, legalább a paripának adnak keményen. Miután minden a helyére került, egyből meg is leptem Árpit a vadi új 100napbringás mezzel, amiről a nyomdában sikerült a grafikusnak valahogy levarázsolnia Németországot, na de hát egy ilyen kis országért igazán nem kár, ugye? 🙂 Nem is halogattuk az indulást, egyből neki is vágtunk a Brüsszelig tartó szakasznak, ahol két dolgot is megtanultam, inkább megtapasztaltam: hogy hogyan kell felmálházott kerékpárral menni és azt irányítani, illetve hogy milyen dimbes-dombos szakaszon hosszabban tekerni – gondolok itt például az erőbeosztásra. Árpi nem kis megelégedésére minden akadályt ügyesen vettem, így este már örömmel élvezettük brüsszeli szállásadóink vendégszeretetét.

Másnap – megörülve, hogy nem kell sehova sem rohannunk – jó sokáig aludtunk, majd 11-12 felé nekivágtunk a városnak, és rettentően élveztük, hogy milyen élhető város ez a Brüsszel! Kevés autó, sok bringás, és persze bringautak mindenhol. Nem is sokára, mintegy fél óra múlva összeismerkedtünk egy kedves magyar családdal az utcán, akik a zászlóról ismertek fel minket.  Megtudtuk, hogy rengeteg magyar él a városban, elszórva, tehát minden 100 méterre jut egy magyar, illetve azt is, hogy a nagy csönd a városban mindössze egy vallási-nemzeti ünnep miatt van („Krisztus urunk mennybemenetelének napja”), de mi ezen nem csüggedtünk, sőt, örültünk, hogy sikerült ilyen jó napot kifognunk a városnézése. Árpi beütötte a GPS-be a nevezetességek menüpontot, és ügyesen körbetkertük a várost. Feltétlenül ajánlom mindenkinek a „csűrkapu” (Palais du Cinquantenaire) aljában található goffrist, ott érdemes goffrit enni! Ezt a magyar család ajánlotta, kipróbáltuk, tényleg finom, igazi brüsszeli csemege, hmmm! Persze a natúr változat, állítólag a krémmel tölöttek nem az igaziak… Szerencsére megtaláltuk a brüsszeliek hőn szeretett szobrát is (állítólag van egy lány szobor is valahol), amit mindenféle ötlettől, illetve ünneptől vezérelve különféle ruhákba öltöztetnek; most is épp nagy örömünnep folyt a szobor előtt, még a média is kint volt. Később rátaláltunk a Magyar Kultúra Házára, ahol nagy örömmel fogadtak, különösen a kutyájuk, aki intenzív gerjedelemre ébredt a lábaink iránt. Délután még egyszer összefutottunk a magyar családdal – ekkor készült az „Ápresz-család” kép, meg is kaptuk emailben a magunkét, hogy úgy festünk, mint 100napbringás nászutasok. Persze ne felejtsük az Európa Parlament előtti tüntetést sem, amikor is a biztonsági őr már nagyon-nagyon furán nézett ránk… az élményt ajánlom, nem utolsó sorban azért is, mert utólag úgy tűnik, amiért itt így tüntet az ember, meg is valósul…
Később toltunk döner kebabot is, egy fura környéken, ahol egyből körbeörültek minket az utcán lebzselő helyiek (megalakult a brüsszeli fan club). Hamar tovább is léptünk, felszedtük Bucót (a krokodilt) a szálláson, plusz a teás cuccot, meg meleg holmit és eltekertünk az atomiumhoz, ahol egy hatalmas hypázást zavartunk le egy irodaház kertjében teafőzéssel egybekötve.

Pénteken reggel Árpi leadott egy újabb interjút a RadioCaféban, a szokásos 9:30-as időpontban, majd összepakoltunk, kitettünk egy üzenetet a szállásadóinknak egy kis paprikával és a lakáskulccsal, majd továbbálltunk. Utunkat a „Csúnya hidak vidékén”, de ragyogó napsütésben folytattuk. Azt hiszem, nem túlzás azt mondanom, hogy a szó legszorosabb értelmében belevittem Árpi életébe a napfényt – egy szál felsőben tekertünk és még így is megsültünk. Ezt tetézte, hogy útközben többször is tengerszint alatt mentünk, aminek Árpi rettentően örült:) Boom városkában megálltunk egy wifi-kávé kombinációra, majd irány Antwerpen! Bájos város, meg is ünnepeltük finom sült krumplival az ottlétünket. Találtunk is egy jónak tűnő helyet, amiről kiderült, hogy valami kampány-tüntetés féle tömeggyűlés helye, ahol a népnek sütik a krumplit, de mivel a buli csak este 6-kor kezdődött, nem kaptunk semmit, hiába öltöttük fel az éhes kiskutya szemeket… így kénytelenek voltunk rendes bolt után nézni. Ott a krumpli ára több volt, mint kedvező, de Árpi azt mondta, egyszer élünk, és különben is, ez ajánlott helyi specialitás.
A napközbeni hypázgatás és városnézés miatt a kitűzött célt ugyan nem értük el, de így megtaláltuk Belgium Afrikáját, ahonnan tényleg csak az oroszlánok meg a zsiráfok hiányoztak. Még jó, hogy volt velünk egy vérbeli krokodil (at least, ugye). Az egész táj és az este szépségét csak a nagy rajnyi bogár rontotta némiképp, valami vérszívó fajták, csíptek, mint a fene. Nem is beszélve a kissé kísérteties éjszakai hangokról, úgyhogy este még Blair Witch Project-est játszottunk nagy kacagások közepette:)

Afrikát egy jó késői (12 óra körüli) időpontban sikerült elhagynunk („Árpi, miért nem állítottad be az ébresztőt?” – „Én beállítottam, de nem volt kedvem felkelni.”), persze finom reggeli és „Back to Relax” ízű tea után. (A határnál aztán újabb borítékot bontottunk, köszönjük!)
Neki is feküdtünk hamar az előttünk álló távnak, persze közbeszúrtunk még egy jó másfél-két órás vásárolgatást is Roosendaal környékén, hogy este legyen mit enni. A nagy ötlet onnan jött, hogy eszembe jutott: tudok főzni, ráadásul a gombás rizs és a pörkölt igazán 100napbringás menü, hiszen könnyű elkészíteni és kevés alapanyag kell hozzá. A nagy meglepetés akkor ért minket, amikor a pénztárnál valami játékkütyüt is ránk akartak sózni. Néztük, hogy mi a nyavalya lehet az, sehogy sem akart leesni, ráadásul, hogy még úgy tűnt, fizetni is kell érte. Miután megnyugtatott minket a pénztáros néni, hogy ez kedvezménnyel jár, fedeztük fel a hirdetést kiplakátozva: kedvezményt és ajándék á la mode küllődíszt kapsz, ha bringával érkezel! Volt nagy örömködés, na de leginkább azért, mert olyan bűn-idétlen küllődíszt kaptunk, hogy az már büntet. Nem is halogattuk a bringák feldíszítését a fölösleges, de annál viccesebb kütyüvel. És persze itt készítettük a már megjelent vásárlós videót is. Fél 5 magasságában értük el Hollands Diep-et, ahol hirtelen ötlettől vezérelve úsztunk és falatoztunk egy nagyot. 18 óra körül jónak láttuk, ha tovább toljuk a bringát, hiszen még előttünk van egy jó kis táv! Kétszer kompoztunk, ahol összeismerkedtünk egy bácsival, aki lelkesen mesélte, hogy mennyire szereti a magyarokat (ő is azon kevesek közé tartozik, aki nem nézett minket olasznak), és hogy milyen szép emlékei vannak Magyarországról!:) Jó ilyet hallani! Az anschluss valahány a hordó sörrel is még ezen a távon készült, majd naplemente előtt fél-háromnegyed órával sikerült megérkeznünk a tengerpartra, ahol kissé szemerkélő eső fogadott minket. Szegény Árpit ez nagyon lelombozta (gondolom a korábbi „szép” esős élményei miatt), de aztán az eső hamar el is állt, és szép szivárványt kaptunk a kis bosszankodás után kárpótlásul. Csuda jó rejtett és szélvédett helyet találtunk, megcsodáltuk a naplementét, megfőztük a pörköltet és aludtunk egy hatalmasat a majdnem 100 km után. A táborhelyünk rejtettségébe vetett hitünk akkor dőlt meg, amikor másnap, vagyis vasárnap reggel megláttunk egy fazont Ádám-kosztümben föl, s alá himbilimbizni tőlünk nem messze, illetve kutyasétáltatók kisebb hada járta körbe a sátrunkat, majd néhány gyerek is körbejátszott minket. Később Árpitól egy alulinformált turista a nudista strandot kereste.

Szintén nem kapkodtuk el a reggeli indulást – hova is siettünk volna? A napi cél Hága és utána Amszterdam felé félútig eljutni. Összepakoltunk és leccuccoltunk a tengerpartra reggelit készíteni, finom tojásrántotta volt a menü. Már délutánba hajlott, amikor elindultunk, irány Hága! A tengerpart melletti út gyönyörű volt, és rettentően szeles. A tengert szegélyező homokdűnék mögött-alatt fut végig az út, szépen kiépítve, kitáblázva, és rengeteg bringás, illetve gyalogos közlekedik rajta. Hágába beérve erősen megéheztünk, illetve wifit is szerettünk volna találni, így az első szimpatikus vendéglátó egységnél letáboroztunk: egy török étteremben olasz pizzát ettünk magyar népzene kíséretében:) Ez utóbbira mi segítettünk rá úgy, hogy felmásoltunk a laptopjukra némi hazait; mivel ők megörvendeztettek minket Brahms V. Magyar táncával! Hát ilyen jól kulturált törökökkel még nem volt dolgom, akik nem hogy rájöttek, hogy magyarok vagyunk és nem olaszok, de még magyar vonatkozású zenével is kedveskedtek nekünk. Mondjuk 150 évig itt vendégeskedtek nálunk, talán innen a tudás…
Viszont a wifijük már nem volt tökéletes, ajánlották a szomszéd kávézót, de az a fura füstszag miatt nem nyerte el a tetszésünket. Ekkor érte Árpit a defekt, és a „Minden defektben van egy kis wifi.” mondás itt is igaznak bizonyult. Hága amúgy egy igazán szép kis ékszerdobozka. Már a feltételezett szálláshely felé vettük az irányt, amikor rájöttünk, hogy még vizet is kell szerezzünk valahonnan. A parttól nem messze eső városkában megszólítottunk egy hölgyet, aki épp a kertjében dolgozott, és persze, hogy magyar származású volt! 🙂 Nagyon megörült nekünk, és elmondta az összes magyar szót, amit tudott, illetve rólunk kérdezgetett, kik és mik vagyunk. A vizet ezek után annál nagyobb örömmel hozta, mi pedig a kedvességét egy kis paprikacsomaggal viszonoztuk.
Csak a szálláshely dologban voltunk kicsit bajban, mert a tengerpart menti utat végig szögesdrót szegélyzete, a parton a homok miatt nem mehettünk, így végül sikerült egy Afrika-tengerpart kombinációt találni, természetesen naplementével fűszerezve:)

Hétfő reggel gyorsan összepakoltunk, mert – bár itt tényleg védett helyen voltunk – nem messze ment tőlünk egy sétálóút, és nem akartuk, hogy bárki is észrevegyen minket. Visszaügyeskedtük magunkat a szúrós bokrok és az áramos drótkerítések között a bringaútra, irány a tengerpart és reggeli! A tengerpart felé vezető úton lettünk arra figyelmesek, hogy három sáv van… egy az autóknak, egy a bringásoknak és egy a gyalogosoknak… Amszterdamba elég váratlanul érkeztünk meg. Árpi csak annyit mondott, üdv Amszterdamban, én pedig csak csodálkoztam, hogy máris? Amint beértünk a belvárosba, egyből megragadott minket az amszterdami hangulat, különösképp az, hogy rengetegen bicikliznek! Nagyon sokan! És elég vad módon. Néhány bringástól meg is ijedtem, mert úgy közlekedett, mint aki nem ismer se Istent, se embert. Ha van város, amit a biciklisták uralnak, akkor Amszterdam az. Szállásadóinktól megtudtuk, hogy Amszterdam lakossága ×2 darab bicikli van a városban, és ennek havonta 10%-át ellopják. (Ugye jól emlékszem az adatokra, Árpi? De ha nem is pont ennyi, az arányokat mindenképp megközelítik ezek az adatok.) Szállásadóink egy nagyon kedves pár voltak, Nuno és Mónica, akik nagy vendégszeretettel fogadtak minket. Árpi bringáját felvittük a kis lakásba, az enyémet elemeire bontva, plusz Nuno bringájával összekötve 3 lakattal kötöttük oda egy nagy vascsőhöz. Nunoék adtak pár tippet, hogy mit érdemes megnézni, illetve invitáltak minket egy közös sétára is. Sajnos közben elkezdett esni, majd szakadni az eső.
Árpi, melyik utcában is volt az a madár? …Eerste Van Der Helst Straat, ha minden igaz. Ezt a helyi látványosságot ajánljuk mindenkinek! Egy szürke gém lakik ebben az utcában, csak úgy á’la nature. Épp fotózgattuk az állatot, amikor egy néger fazon hazaérkezett a vásárlásból, és mosolyogva mondta nekünk, hogy „He’s my bro, ya, my neighbo’!” Szóval kétségünk sem támadt a felől, hogy ez a madár tényleg itt lakik. Csak hogy ne legyen vége a furcsaságoknak, szállásadóink mutattak egy utcazenészt, aki vagy 5-6 éve ugyanazon a sarkon áll, egy öreg fazon, egy szál gitárral, és semmit sem játszik. Csak pengeti a gitárt, de alig hallható módon. Fura hely ez az Amszterdam:)

Másnap reggel korán nekiindultunk a városnak, de az eső miatt inkább csak a gyors városnézés mellett szavaztunk. Persze, azt említenem sem kell, hogy kivel futottunk össze véletlenül Amszterdam utcáin? Árpi következő útitársával, Norbival:) Volt nagy meglepetés!
Az elmúlt 6 nap leadott és fel nem vett kalóriamennyiségét „gyorsan” bepótoltuk egy Ben&Jerry’s-ben (nyamm!) nap/gombóc adagban, majd nyakunkba vettük az esős várost és kitekertünk a reptérre. Kb. fél óra alatt becsomagoltuk a bringát, amely hűséges társam volt erre a szakaszra.
Hát, mit is mondhatnék? Köszönöm Árpi, jó dolog 100napbringás lánynak lenni! 🙂

A címhez pedig csak ennyit: Bp-Esztergom, bringán ülve 0-pont csokibontás, „én neked bontottam ki” – „én meg neked!” …mire Ádám mellettünk elsuhanva széles mosollyal az arcán csak annyit mondott: „Jaj, de giccses!”
Innen a cím.
Mert mi már csak ilyen giccsesek vagyunk… 🙂

Zita – 2009. 05. 28.