A nagy hegyek előtt

01-a-nagy-hegyek-elott1Robitól fél 10-kor indultunk el, a tó keleti partján tekertünk végig, 20km-nél a töltésen álltunk meg reggelizni. A tó keleti sarkától átkeltünk egy hatalmas völgybe, amiben észak felé folytattuk. Eszméletlen látvány tárult elénk a völgyben, jobbról egy hatalmas vízesés zubogott alá, csak pár méterre tőlünk:

Aztán a Byrkjelo nevű településtől jött a nemulass! A völgyünk nyugat felé kanyarodott, nekünk pedig át kellett kelnünk egy 650m-es hágón. 02-a-nagy-hegyek-elottJó kis kaptató volt, meg kell hagyni. Most sokan hülyének fogtok nézni, de mocskosul élveztem. Már untam az összes zenémet, de találtam még Tankcsapdát a táron. Azt az albumot hallgattam végig, amit Ludvig Petitől kaptam a 18. szülinapomra. Előttem volt teljesen az egész szülinapi buli a házunkban, a barátok, és az akkori énem. Még nem is kerékpároztam egyáltalán. Hanem a tájfutás éltetett, azért hajtottam, hogy kijussak egy világversenyre. Ezen kívül még az zavart csak, hogy nem volt barátnőm… 🙂 Micsoda problémák és micsoda célok mai fejjel. Akkor álmodni sem mertem volna ilyen életről és ilyen túráról. Most pedig itt vagyok, rakom neki 03-a-nagy-hegyek-elott1fölfelé, körbe havas hegyek, róluk is, rólam is ömlik a víz, és az egészet eszméletlenül élvezem. Hát ide jutott Árpika 8 évvel később, pakolja neki fölfelé a hegyre Norvégiában egy félmázsás biciklivel, fel Nordkappig. Komolyan volt, hogy végigfutott a hátamon a hideg, akkora feeling volt végiggondolni ezt a 8 évet, meg azt, hogy most épp hol vagyok, s mit csinálok.
Bár ömlött rólam a víz, és kőkemény volt feltekerni, de ennek ellenére kicsit meg is vadultam, hamarabb értem fel, mint a többiek.

Nándi egy perccel utánam érkezett a hágóba, Balázsra még egy picit várni kellett. Kiteregettük a teleizzadt ruhákat, szárazat vettünk fel helyettük, majd nekiálltunk spagettit főzni egy pihenőhelyen. Jó, hogy van két gázfőzőnk, nem csak, hogy redundánsak így, de ha mindkettőhöz van gáz, mint ahogy most, villámgyorsan lehet elkészíteni04-a-nagy-hegyek-elott1 pl. egy spagettit. Jóízűen felfaltuk az emberes adagokat odafent, majd leborítottuk vissza 0-ra, a következő fjordunk, a Nordfjord partjára.
Itt jó nagyot kellett kerülnünk, hogy átjussunk az északi oldalra, Stryn-be. Oldenban, a fjord végében beszaladtunk egy ICA nevű közértbe, és 34 NOK-ért vettünk egy nagy, 2l-es mogyorós-vaniliás fagyit. Hamar felfaltuk hárman az egészet, nagyon jólesett. A fjord északi partján aztán ránk szakadt kicsit az ég, úgy, hogy közben oldalról tűzött ránk a nap. Fel is tűnt mögöttünk egy szivárvány.
Mire Stryn-be értünk, már egész rendesen rákezdett az eső. Nándiék bementek vásárolni egy Rema1000 c. élelmiszerboltba, én addig csak ültem és pihentem egy esőtől védett helyen. Éreztem, hogy fáradt vagyok, a hágó is biztosan kivett, de leginkább a tegnap esti naplóírás az alvás helyett.
Stryn-ből egy folyó 05-a-nagy-hegyek-elott1mentén folytattuk tovább azzal a céllal, hogy valahol a hamarosan következő tó partján tábort verünk. Megálltunk sok-sok helyen, még egy félszigetre is bekukkantottunk, de sehol nem találtunk megfelelő táborhelyet. Ennek fő oka az volt, hogy itt az a szokás, hogy pont ilyentájt locsolják meg híg szarral a mezőket. Abban pedig nem jó táborozni… Bepróbálkoztam egy háznál, hogy hátha a kert végében, de mondták, hogy náluk is fel van trágyázva friss szarral minden. Hát ez remek, akkor tényleg marad a kemping, mint végső alternatíva.
50 korona volt egy főre a kemping, plusz 10 a zuhany. Ez összesen 1800 Forint. Ezért cserébe a konyhát is használhattuk, ahol villámgyorsan elkészítettem a második adag spagettit (kettő volt, mert úgy terveztük, hogy tegnap dupla adagot főzünk Robinál, de végül pizza lett belőle), majd megválogattam 06-a-nagy-hegyek-elotta képeket, videókat, megírtam ezt a bejegyzést, most mindjárt küldöm az NRÉ-t, aztán zuhany, és fellövöm a pizsit. El sem hiszem, hogy még a dokumentációval is végeztem, és aludni fogok éjfél előtt, ez szuper!
Ma a szaros mezők miatt végül egészen eljöttünk a tó csücskéig, innen holnap már rögtön a kaptató jön, fel egészen 1100-ra, aztán fel a Dalsniba-ra 1400-re, majd le 0-ra a Geiranger fjordba. Ha szép időnk lesz, eszméletlen kilátásban lesz részünk. Még egy gleccseren üzemelő nyári sípálya mellett is el fogunk hajtani. Megyek is pihenni, mert kell majd az erő holnapra ennyi szinthez (~2000m).

2009.06.20. 23:24

4 comments

  1. Ezeken a szaros mezőkön mindig akkorát nevetek 😀 Többször is írtátok már talán, hogy emiatt nem tudtatok sátorozni, mert össze volt ganézva a föld. Ilyen gyakran trágyáznak odafent? 😀
    Az eddigi “best of” képeket mutattam otthon szüleimnek is, ők is csak lestek, hogy milyen helyeken tekertek.
    Napsütést odafentre! 🙂

  2. Nagyon-nagyon gyönyörűen szép csodás táj! :-))) Köszönöm itt is, ott is!
    További napsütést, kitartást, hátszelet, nevetést.
    Rakjátok meg!!!

  3. ezt a háromszöget lementettem, kíváncsi lennék, ezt vajon hogy hozták össze?:D lehet, hogy Árpiék triatlonra váltottak?:))
    szép napot mára mindenkinek:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: