100 nap bringa

Trondheimben Vibeke-éknél persze mondanom sem kell, nem sikerült felkelni a tervezett 8 órakor. Én talán még 10-kor is a matracot nyomtam, nagyon nagyot aludtam, ami már kellett is. Közben Balázs ugrott ki helyettem tejet venni a reggelihez, amit aztán Vibeke meg is főzött. Egy kásaféle történet volt a reggeli, amit igazán a tetejére szórt barnacukor és fahéj dobott fel, de nagyon. Fel is faltam belőle két nagy tányérral.
Beindítottunk egy mosást is, aztán nekivágtunk a városnak. Vibeke eredetileg a húga bringájával jött volna velünk, de a tesó lelépett a géppel munkába.

Maradt a B verzió, miszerint lejjebb engedtük az ülésemet, Vibeke megülte a lovamat, én pedig futószerkóra váltottam. Hőség volt odakint, mire a kb. 1km-re lévő toronyhoz értünk, rendesen leizzadtam. A toronyba ingyenes volt a belépés, felmentünk a tetejébe, ahol két szint volt, az alsón szabadon körbenézettünk, a felsőn pedig étterem volt. Ez a felső szint arról híres, hogy 1 óra alatt 360 fokot fordul. De csak a szélső része, ahol az asztalok vannak. Vicces lehet itt egy vacsorát elkölteni, körbeforogva a bárpult és a város körül. 🙂 Majd talán egyszer kipróbáljuk, amikor már megengedhetem… De az a nap még messze van.
A torony után a központ felé vettük az irányt, lementünk egy meredek utcán, és egyszer csak ott voltunk. Nem tűnt fel, hogy a belvárosban vagyunk, mert Trondheim nem egy nagy város. Vibeke egy kerékpárszervizre hívta fel a figyelmemet, be is adtuk a bringákat, leginkább csak átnézésre az enyémnek a hátsókerekét. Innen gyalog folytattuk, átsétáltunk a folyó felett, keresztül egy napsütötte parkon, ahol rengetegen napoztak. Végül a katedrálisnál (vagy dómnál…) lyukadtunk ki, itt kicsit leültünk az árnyékba és csak beszélgettünk, mert kezdtünk mindannyian megpukkanni a hőségtől. Itt mesélt l Vibeke egy érdekes sztorit a katedrálisról:  amikor felújították a rajta lévő szobrocskákat, az egyik torony tetején lévő szobor már annyira kopott volt, hogy felismerhetetlené vált az arca és képük sem volt az eredetiről. A szobrász aki a restaurációt végezte végül Bob Dylan-ről mintázta a pajzsot tartó angyal (?) arcát. 🙂

Jó negyed órás pihenés után a főtér felé vettük az irányt, hatalmas vásáron és tömegen keresztül eljutottunk az oszlopig, amin vasba öntve állt a város alapítója, nem tudom kicsoda és nincs is most időm megnézni, google/wiki it if you are intrested in…
Aztán elnyaltunk egy softis-t is, vagyis egy krémfagyit, a szokásos horror-áron, de ez már egyáltalán nem zavart. 🙂 Még lovagiasan Vibeke-t is meghívtuk, hármunk zuhanyzása egy kempingben már kitette volna egy fagylalt árát 🙂 A fagyi után visszasétáltunk a bicikliszervizbe, ahol épp Nándi gépét nézték át. Az enyém már készen volt, rajta egy cetli 150 koronáról, a következő felirattal: Puskás, magyar. Kész voltam teljesen, hogy lehetnek ilyen jó fejek… Beszélgettünk még a szervizes fickóval jó 5 percet, nagyszerű volt érezni, hogy tényleg drukkol nekünk, járt is már Magyarországon, tudta honnan jövünk (Lake Balaton, Gulyás, kb. így köszönt nekünk délelőtt), remélhetőleg a bringákat is lelkiismeretesen átnézte. Végül Nándi kapott még új hátsófékpofákat, ami alsó hangon is 100 korona lett volna, de végül a két biciklit megszámította nekünk összesen 200-ért, azaz 6000 forintért, amiből nem is engedett aztán. (Az eredeti, 250-es árat akartuk fizetni…) Ez így elsőre horrornak tűnhet, de mi már tudtuk, hogy Norvégiában ez igen olcsó és nagyon jól jártunk. örültünk is nagyon. A cetlit Puskással pedig eltettem a legféltettebb materiális emlékeim közé. 🙂
Hazafelé beugrottunk egy Rema1000-be a lángoshoz megvenni a hozzávalókat. Ugyanis kitaláltuk, hogy lángost készítünk Vibeke-éknek vacsorára. Ami egyrészt talán egy gesztus, viszonzásképpen a kapott szállásért, másrészt nagyon lángosozhatnékom támadt már 60 nap távollét után, harmadrészt édesanyám nagyon örült neki, amikor felhívtam s megkérdeztem, hogyan csinálják a lángost?! 🙂
A vacsorára még rápihentünk, kicsit kimerített ez a 8km rohangálás a városba meg vissza, sikerült is elaludnom a nappaliban a kanapén. Ébredés után vettem egy nagylevegőt és begyúrtam a tésztát. Nem tudom, miért izgultam annyit rajta, nem volt nehezebb, mint a pizzatészta elkészítése, amit már számtalanszor sikerült nem elrontanom. Inkább a tésztadarabok szétterítésével bajlódtam kicsit el, azt hiszem túl vastagnak hagytam meg a lángosokat, így egyrészt kevés is lett az 1kg lisztből, meg vastagok is lettek a lángosok. De azért kísértetiesen hasonlítottak az otthonira. Micsoda egy olcsó kaja ez a lángos, ha jobban belegondolunk. Lehet, még fogok készíteni az úton. Természetesen tejföllel (sour cream), sajttal, és fokhagymával (garlic) toltuk, mert úgy az igazi. Most, hogy így jobban belegondolok, azt hiszem Szakáll barátunk kommentje indította el bennem a lángos utáni vágyat. Látod, Szőrmók, így leszel része Te is a 100napbringának. Nélküled Vibeke-ék itt Trondheimben most nem tudnák, mi az a lángos. A Jány még a receptet is felírta bizony! Utána még vagy két órát röhögtünk mindenfélén, adtunk Vibeke-nek ajándékba egy zacskó paprikát és egy kicsit az Unicumba is belenyaltunk az erkélyen. Élvezhető itt az élet, hosszú hűvös naplementék, jó társaság, kaja, pia… 🙂 Csak épp egy kis extra szervezés kérdése volt, és kaptunk egy kis Kánaánt feltöltődésképp itt Trondheimben.
Nagyszerű nap volt, és azon túl, hogy fantasztikusan éreztük magunkat, a lelkem is megnyugodott kicsit. Megint utolértem magunkat a naplóírással, megvannak előre egy hétre a bejegyzések a 100napbringára, és ami a csúcs, hogy le van egyeztetve Arne-vel a Bodö-i szállásunk ingyen az O-campben. Így nevezik tájfutóéknál a fő tábor/buli/gyülekezőhely-et egy verseny alatt, ott lesz a tájfutók apraja nagyja sok-sok országból. Most hét nap outdoor, offline, biciklizés végig az RV17-en. Jó időt mondanak és ez a rész sokak szerint még a Lofoten-szigeteknél is szebb, szóval várokozásokkal nézünk elébe a következő napoknak.
Balázstól pedig holnap elbúcsúzunk. Próbáltam rábeszélni, hogy maradjon, tudom, hogy otthon a munkahely várja, de az csak egy munkahely, ha nem érti meg a főnöke, hogy ez most itt nagyobb kaland mindennél, akkor úgyis mindegy. Persze csak tréfálkoztam, de közben nem bántam volna, ha Balázs tényleg gondol egy meredeket, és velünk tart legalább még a tájfutóversenyig, de inkább Nordkappig. 🙂 Néha lehet, hogy írtam róla, hogy kicsit lassabban jött, vagy leginkább pakolt. Nos, ezeket utólag mind illik visszaszívnom, mert sokszor volt, hogy ő hagyott ott engem, amikor én voltam fáradt. A pakolás meg… No azt jól visszakaptam! 🙂 Balázs nagyon belejött a pakolásba a végére, és az utóbbi időben éppolyan gyorsan kapta elő vagy tette el a megfelelő ruházatot vagy egyéb felszerelést, mint én vagy Nándi, ha épp nem gyorsabban. Amikor aztán kérdeztem, hogy „Na, akkor indulhatunk?!” – mindig megkaptam a választ tőle: „Nem, még 20 percig pókozok!” 🙂 Persze ilyenről már szó sem volt. Kicsit néha türelmetlen is voltam vele, ezért utólag is elnézést kérek. Egyik reggel, amikor tisztáztunk egy ilyen türelmetlenségi félreértést a reggelinél, megkérdeztem induláskor Balázst – nehogy haraggal üljön fel a nyeregre -, hogy haragszik-e még rám. A válasza nagyon megmaradt bennem: „Hát… Az a baj, hogy nem! :D”
Balázs kicsit több mint 2200km-t tekert velem, illetve Oslo-tól velünk, Nándival hármasban. Ez durván sok táv, több mint bármelyik eddigi túrám, ráadásul a terepviszonyok sem voltak épp könnyűnek nevezhetőek. De mindezek ellenére most azt kell, hogy írjam, hogy az utolsó nagy esőt leszámítva mondhatni meg se kottyant neki. (Olvassatok a sorok között, it means: Balázs fasza gyerek, nem puhából van!) Persze ezt nehéz nekem megítélnem, ahogy kicsit az a helyzet is fura volt, hogy én már sok mindenen túl, régóta úton voltam, amikor ő épp csak elkezdte a nagy utazást. Ezért volt néhány olyan szitu, amit én könnyedén vettem, de neki még új volt. Mindenesetre nagyon örülök, hogy szinte a teljes éves szabiját előtte erre a mókára, sokat dobott a túrán a társasága! Remélem ő sem bánta meg, hogy egy ilyen kalandra fordította a drága szabadnapjait… Malmö – Koppenhága – Göteborg – Oslo – Bergen – Trondheim. Lehet, hogy nem tűnik olyan hatalmas utazásnak az egész 100napos őrület mellett, de az volt! Ez már önmagában is szép kör, nekem legalábbis már csak leírni, végigolvasni is öröm a városok neveit, annyi szép közös élményünk kötődik hozzájuk…

2009.06.06. 00:10

G-O-D-S means – „Good words dies last”