Itt vagyok Luxemburgban!!! 🙂 Egy Kebaposban ülök, az ablak előtt látom a biciklit leláncolva, kértem egy kebapot és hozzá egy konnektort. Annyira rendes volt a srác, hogy vettem még egy vizet is 1,25-ért, eliszogatom ezt itt éjfélig, amíg be nem zár a hely, illetve amíg vissza nem térnek a privát buliból a vendéglátóim. Először netcafét akartam keresni, miután lemerült a netbook az utcán (Párizsban töltöttem utoljára) a zárt CaffeBreak előtt netezve, de aztán lemondtam róla. Pedig megkérdeztem egy fekete fickót, egy délafrikait, merre is tudnék netezni… Olyan szépen beszélte az angolt, hogy annál szebben nem is lehet… Kb. A város összes netcaféját megmutatta, de mind zárva volt, vagy éppen zárt. A végén még le is kezelt velem (kétszer!), bírom, amikor az emberek ilyen jófejek és közvetlenek. Na de már megint nem az elején kezdem! Ennek a bejegyzésnek ott kéne elkezdődnie, ahol az előző véget ért. Vagyis, hogy felébredek a raktárban, Chateau-Thierry előtt néhány kilométerrel.
Amennyire egymagam tudtam, gyorsan összepakoltam a sátrat és mindent, majd 8 után pár perccel útra keltem. A munkahelyemen még mindig nem kapcsolták ki a telefonomra érkező sms riportolást, így ahelyett, hogy csak a 9:25-ös RadioCafé-s bejelentkezésre való figyelmeztetőre kellett volna figyelnem, helyette megint kaptam 47 sms-t, amiket egyesével törölhettem. Az ember minden otthonról jött szónak úgy tud örülni egy ilyen úton, ráadásul amikor egyedül van, ezeket háromszor is elolvassa, hogy valahonnan erőt adjon. És akkor jönnek ezek a gép által írt vackok… Már nem tudom, hogy örülhetek-e az sms hangjának, vagy csak megint a bosszúság jön. Na mindegy, beszéljünk a biciklizésről! 🙂 Amiből nem történt sok, mindössze 20km, mert meg kellett állni, hívtam a nyomkövető segélyhívójával a RadioCafé stúdióját. Ács Gábor jókat kérdezett, öröm volt beszélni (ezen a napon nem is beszéltem nagyon mással), csak még mindig nem tanultam meg, hogy megvárjam a kérdés végét, elkezdek belebeszélni a kérdező mondatába, mielőtt befejezné azt. Megint nem a kerékpározásról írok… 🙂
Miután lement a beszélgetés, vizet szereztem, majd hajtottam tovább. Ekkor először szőlőföldeket is láttam Franciaországban. Igaz, csak bokáig értek a tőkék. Vagy most indul a termesztés csak errefelé, vagy ez egy ilyen fajta és csak én vagyok hozzá a hülye… Mindenesetre hamar túltettem magam a szőlőföldeket egy kiadós kaptatóval. Áthajtottam egy kisebb erdőn, majd a domb túloldalán még egy két falun, aztán leértem egy nagyobb lapályra, aminek a végében már látszott Reims. Mivel éppen elkerülőt építenek köré, itt először a GPS nem tudta jól az úthálózatot, azt mutatta, hogy a semmibe tekerek, holott aszfalt volt a kerekek alatt. Ez az aszfalt kivezetett egy főút mellé, ahol már találtam bringautat, ami bevitt a központba.
Miután jól lefényképeztem a város katedrálisát, ami állítólag nagyobb, mint a párizsi Notre Dame, a közeli turistainfónál kértem várostérképet. Délelőtt elfogyott az utolsó két Párizsban készített szendvicsem, ezért kértem az infós csajt, hogy jelölje be nekem a térképen az olcsó kajáldák lelőhelyeit. A cheap food kifejezésre a csajnak első blikkre a MacDobálsz jutott az eszébe, mire mondtam, hogy „No, I mean cheap food, not junk food!” – Mire bejelölte a sétálóutcát… 🙂 Ahol bár azt hittem nem fog sikerülni, de végül tényleg találtam egy jó kebapost. Megint nem tudtam megállni, hogy ne kérjek egy második kört.
Sajnos, vagy lehet, hogy inkább hála az égnek csak emiatt, de a város határában nagyon durván rám tört a cifrafosás. De így egyik pillanatról a másikra… Tiszta kátyú volt az út, én meg raktam rajta emberesem, de közbe nem álltam ki a nyeregből. Az egyik gödörnél éreztem, hogy itt majdnem kicsúszott valami… Ilyen még nem volt velem, ha a közeli felüljáró alatt nem találok bokros részeket, nem tudom, mi történt volna. Mindenesetre így túltettem magam a dolgon, és utána már nem is volt több probléma azóta sem. Viszont közben a bringát, vagy róla valamelyik cuccomat egy rohadt kis helyi suttyó majdnem megbugázta. Én marha, jól hátramentem a bokrokhoz, nehogy szeméremsértsem itt a közt a bajommal, de még a bringát épp látótávolban hagytam. De azt már nem láttam, hogy a bringához közeledett ez a senkiházi. Mire végeztem, már csak alig pár méterre volt tőle. Persze mikor meglátott egyből odébbsonfordált. Én nem vagyok egy indulatos ember, de az ilyet… Csak hogy maradjunk a történelem folyamán már bevált módszereknél: Levágnám a kezét! No, de a lényeg, hogy megúsztam, a cifrafosást is, meg a tolvajlást is.
Reims után dombok következtek, kaptatók, a hosszú, laposabb fajtából, nem egy, nem kettő… Közben a szél is fújt kicsit oldalról, és néha szemerkélt az eső. A szemerkélést már megszoktam, és ahogy az eget néztem, látszott, hogy most nem fog rám szakadni. A szélnek pedig most kifejezetten örültem, mert ahogy néztem a térképen, ha később is tartja ezt a déli irányát, pár kilométer múlva hátba fogom kapni. És valóban, ahogy aztán észak felé fordulta, hátba is kaptam, csak épp ekkor már egy jó kis zivatart is hozott magával! Tiszta szerencse egyébként, hogy észrevettem, magamtól nem néztem volna hátra. Le akartam vágni egy csak a gépészen jelölt alsóbbrendű úton, amikor azonban ráhajtottam, pár száz méter múlva látszott, hogy később földútra vált. Fordultam hát, és ekkor láttam, hogy egy kisebb, de nagyon csúnya, sötét felhőzet közeledik felém, amiből odébb már le is szakadt az ég. Tepertem ahogy bírtam a következő településig, ahol már kezdett is nagy cseppekben esni. Először egy néninek a fedett verandája alá álltam be, de aztán éreztem, hogy ez így túl intim lesz, ráadásul ha előkerül az öreglány, tuti nem tudunk majd szót érteni, ezért még gyorsan az égszakadás előtt átszaladtam szembe, egy sokkal tágasabb traktorgarázsba. Kb. abban a pillanatban ahogy beértem a tető alá, elkezdett iszonyatosan szakadni az eső. Nem estem kétségbe, tudtam, hogy nem tart soká, az előbb láttam a sütni a napot a viharfelhő mögött. Hogy hasznosítsam a pihenőt, és a nagy betonplaccot amin álltam, kiterítettem a térképeimet. Láttam, hogy hamarosan átválthatok a még Strasbourgban vett sokkal részletesebbre. Megszámoltam a kilométereket is, innen még jó 210-re volt Luxemburg, azon az úton, amit néztem, Bouillon-on át.
Mire idáig jutottam, már el is állt az eső, úgyhogy vissza is pattantam a nyeregbe. Egy dombbal később megálltam könnyíteni magamon, letámasztottam a gépet, amit éppen a dolgom közepén a szemem láttára döntött fel a szél. No, ez remek, de hülye vagy Árpád, most ha megint eltört valami, akkor megnézheted magad! A kitámasztó tört le, ezzel megoldva a problémát, többet nem támasztom ki a bringát, csak falnak döntöm, úgy nem dőlhet el. Letöröltem a sarat a bringáról, feldobtam hátra a letört vasat, amit a következő faluban kidobtam, ahol feltankoltam a közben kiürült vízkészleteimet is.
Pár faluval később, amikor már éppen igyekeztem volna éhen halni, szembejött egy Lidl! Úgy megörültem neki, hogy a már jól bejáratott szokásos finomságokból mind dupla adagot vettem, plusz még néhány teljesen felesleges marhaságot, amit így utólag már szégyenlek is, úgyhogy le sem írom. Közben a bringát odakint leláncolva hagytam, a nagytáskákkal, csak a kormánytáskát vittem be magammal. De például Benő, a kis nótás a hátsó táskában maradt odakint. Persze arra figyeltem, hogy abban a táskában legyen, amelyik a fal felé van, és hogy az a táska jól be legyen csukva, a csatja áthúzva két pók alatt. Így még én is nehezen bontom ki, hát még az, aki nem ismeri… Persze ez nem adott nekem biztonságérzetet, kb. úgy nézett ki a vásárlásom, hogy bedobtam két-három terméket a kocsiba, majd rohantam vele az ablakhoz, ahonnan ráláttam a kerékpáromra – Amire soha senki rá se hederített.
Miután a kihozott áruk felét ott helyben felfaltam, a másik felét pedig elpakoltam, egyből megbetyárosodtam, és bár már 7 óra is elmúlt ekkor, vakmerő, átgondolatlan 100napbringás módjára elhatároztam, hogy a mai napba még belepakolok egy jó 30-40km-t, különben soha nem érek oda Bouillon-ba holnap, nem hogy még aztán Luxemburg-ba… Ez egyrészt hülyeség volt, másrészt enélkül Bouillon biztos, hogy ugrott volna.
Így utólag nem jött ki rosszul. Miközben vagy 30-al raktam fölfelé egy enyhe emelkedőn, hátszélben a sok legelő marha között, lestem a térképet, hol vannak jó kis falvak, jó kis mezőgazdasági raktárakkal, pajtákkal, traktorbeállókkal. Egy olyan, ami alá a zápor elől beálltam délután, most pont megtenné… Közben egy tóra is figyelmes lettem, mellette a térkép az utakat mind zöld sávval jelöli, ami azt jelenti, szép onnan a kilátás, vagyis szép ott a táj. A táblák kempinget és fürdőhelyet is jelöltek arra, hát vettem a kitérőt, és bekanyarodtam a tóhoz. A gátnál kutyák ugattak meg, de ahogy közelebb értem hozzájuk, barátságosabbak lettek. Mi rosszat akarhatna egy 100napbringás?!? 🙂 Aludni… Tető alatt! „Há’ mér, mi van abban, legális…” A tóparton gyönyörű kis parkot találtam, ami később egy homokos szabadstrandra váltott. Az egész persze tök elhagyott volt, úgy látszik itt még előszezon sincs. Közben kisütött a nap is, amitől nem kicsit megvidámodtam.
Találtam egy fedett buszmegállószerű épületet, de túl közel volt a főúthoz, és az eső is bevert volna, ha egy kis széllel jön. Pedig már megálmodtam, hogy melyik padon rakom fel főni a tésztát a spagettihez, hogy aztán, amíg fő, csobbanjak egyet a tóban. Hátrébb is elnéztem a kemping felé, persze a bejáratig el se mentem. Nem találtam alkalmas helyet az alvásra sajnos sehol. Megálltam egy közeli étteremnél vizet kérni, a teraszon egy igazi hippi kinézetű fickó, nagy szakállal, láthatósági mellényben sörözött és cigarettázott egymagában. Nem tudom hogy, s miért, de az ilyen emberrel reflexből szóba elegyedek. Pláne, hogy Arno perfekt beszélte az angolt. Jó negyed óra elment a drága szálláskeresési időmből, amíg dumáltunk. Csodálta a túránkat, kontrának elmesélte, hogy ő egy közeli kis faluból indulva kenuzott egyszer ki a tengerig a folyókon. Az se lehetett egy rossz buli. A végén búcsúzáskor még egy szálláskontaktot is adott Amszterdam mellé. Így szerez szállást egy 100napbringás! 🙂
Csakhogy nekem erre az estére kellett volna szállás, de nagyon gyorsan! Mivel itt a tónál átnéztem mindent, és sátrat ma nem akartam állítani, ezért továbbálltam, visszahajtottam a bekötőúton. A sátorállítást azért akartam mindenképpen hanyagolni, mert vacakul álltam az idővel. Ha az állítással nem is, de a bontással egy óra biztos elmegy. Ráadásul vizes marad, ha hajnalban bontom le, utána ki kell teregetni napközben, de legkésőbb másnap este fel kell állítani, macerás az egész… Szóval most hogy végre tegnap kiszárítottam a sátrat, nem akartam megint összevizezni, hiszen tudtam, holnap hajnalban kell indulnom, ha valahová el akarok jutni.
Végül a következő faluban, Sauville-ben találtam egy háromrészes garázst, aminek az egyik része gyakorlatilag csak egy tető volt – és üresen állt. Becsöngettem a házba, és megkérdeztem, hogy szabad-e ott nekem ma este meghunyászkodnom. Persze angolt-németet megint semmit nem beszéltek, így maradt a kézzel-lábbal. De megértették, és rendesen voltak, megengedték, kérdeztek még minden félét, valószínű, hogy nincs szükségem-e erre vagy arra, de én mondtam, mutattam, hogy minden oké, mindenem megvan.
Még világításom is volt a tetőhöz, persze nem volt pofám használni, maradt a fejlámpa a makaróni főzéshez. Hát ha eddig nem, akkor itt este rámtört egy kissé a magány. Az NRÉ-ben még azt írtam, hogy szép az élet, de aztán azt kezdtem érezni ott a kis tetőm alatt egymagam, hogy egyedül minden, csak nem szép. Főleg így második éjszaka nem. Aggódtam egy sort azon is, hogy mi lesz, ha oldalt bever az eső, majd miután felszisszentettem a sörömet, rájöttem, hogy akkor az lesz, hogy odafeszítem a sátor ponyváját a garázs oldalára, és akkor nem fog beverni.
De az eső nem hogy nem vert be, hanem nem is esett egész éjjel. Sőt, amit nem gondoltam volna, hogy millió csillagos Open Sky Hotel éjszakám lesz. Valamikor az éjjel, amikor felébredtem pisilni, kinéztem és gyönyörű tiszta volt az ég. Szemben a fa mögött világított a hold, és minden teljesen nyugodt volt és békés. Elalvás előtt még nem gondoltam volna, hogy az éj közepén tér majd vissza a lelki békém, de így történt. Valahogy a világító hold és az a nagy csend azt mondta, nem történhet semmi baj, aludj tovább Árpád. És én aludtam, mint a bunda.
Reggel láttam, hogy közben azért egy csiga megpróbált megerőszakolni az éjjel, de csak a hálózsákomat sikerült jól összedzsuváznia. 5:50-kor keltem, már világos volt, koncerteztek a madarak. Leakasztottam a spagettimet egy szögről (feltettem, hogy ne egyék meg a hangyák), majd nekiálltam megmelegíteni. Betoltam belőle amennyit csak bírtam, aztán a többit elkentem a szendvicsek aljába. Tegnap vettem kifliket, vajat és sonkát, Párizsból volt még egy kis Brie sajtom, ezekből készítettem 7 jó tápos szendvicset, a 8. zsömlével pedig kitöröltem a lábost. Ezután a szokásos vizes fűben való mosogatás jött, majd összerámoltam mindent. 7:22 lett, mire el tudtam indulni.
Úgy tűnt napsütéses napom lesz, de sajnos később ismét beborult. Kezdetben az előző napról megszokott marhalegelős, dombos tájon tekertem, aztán kiértem Sedan mellé a főútra, ahol kezdődtek az igazi kaptatók. Bent a városban találtam egy Decathlon-t, betértem és vettem két kicsi gázpalackot. Így drágább volt, mint egy nagy, de könnyebb pakolni, illetve ha az egyik kiürült, lehet venni rögtön egy tartalékot, hogy soha nem fogyjunk ki gázból. Maga Sedan, a város, nem nagyon nyűgözött le. Inkább ami mögötte volt, az Ardennek! 🙂 Hosszú emelkedőn egészen 450 méter környékéig kapaszkodtam, odafent gyönyörű erdőn át vitt a kis aszfaltsávom, nagyon élveztem. Közben az egyhangúság ellen Bob Dylan-t hallgattam, ami jó hatással volt rám.
A belga oldalt hamar leadtam a felvett szintet. Körbejártam Bouillon-t, majd érezve, hogy nem fogok beleférni az időmbe, megkérdeztem egy párt, mennyire dombos az az út, amin tervezni mentem tovább. Azt mondták, sok az up and down, én pedig fájó szívvel, de lemondtam a kalandosabb útvonalról, hogy odaérjek 6-ra Luxemburgba. Kitekertem a nagy főútra, amitől kicsit tartottam. Hála az égnek, hiába, nem volt rajta nagy forgalom, és jó széles volt. Az első pihenőnél, ahol padokat is találtam, kiálltam megebédelni. Bár még egyáltalán nem éreztem éhséget, de közben tudtam, hogy meg kell állnom, mert a mielőbbi Luxemburgba való megérkezés vágya már rég nagyobb volt annál, mint holmi éhségé. Szóval mindenképpen elejét akartam venni egy esetleges eléhez esélyének a nagy tekerésben. Gyorsan feltettem a nagy palackban lévő maradék gázomra főni egy bögre vizet csutkalángon, és közben elkezdtem betolni a szendvicseket. Főztem egy jó nagy adag citromos teát, és amíg ez ihatóra hűlt, a citrom másik feléből bekészítettem egy limonádét is a palackba a maradék vízből. Miután degeszre ettem magam, feltöltöttem a kormánytáskát is édességgel, majd visszahajtottam az útra.
Hajtottam egyet a térképen, előkert rajta Luxemburg. Ez lélektanilag jól hatott rám, hát még, amikor összeszámoltam a kilométerek, és már csak 65-öt találtam belőlük. Ez a szám aztán szépen fogyatkozott. Az út mentén néha szinte ösvény méretűre szűkülő, régi, kopott kerékpárúton hajtottam. Nagyon lepukkantnak látszott, de valójában annyira nem volt az. Még éppen azon a határon volt, hogy ne hajtsak miatta inkább a főúton. Ahol néha egy-egy autós illetve motoros őrült barom módjára közlekedett, nem ismerve semmilyen sebességhatárt. Ezeket már messziről lehetett hallani, de valahogy akkor sem akartam egy aszfalton közlekedni velük. Mondjuk nem tudom, egy esetleges balesetnél mennyit ért volna az a bő másfél méteres gyepsáv, ami a kettőnk útja között volt.
A táj dombos maradt, de ahogy közeledtem Luxemburghoz, úgy egyre laposodott. Jó tempóban haladtam, valószínű egy kis hátszelem is volt. Egyre lelkesebb lettem, ahogy közeledtem a mai végállomáshoz. Csak néhányszor álltam meg egy-egy perc technikai szünetre, illetve Aarlon-ban megenni a maradék szendvicseimet. A katedrálisban épp egy esküvő zajlott, mialatt én jóízűen falatoztam.
Mire beértem a Luxemburgba, pont kisütött a nap, úgy igazán! Napok óta először. A város nagyon tetszett, a központban már voltak apró kerékpáros táblák, amik szépen megvezettek. Először egy parkon át vitt az út, majd kiértem egy nagy völgy oldalába. A város közepén szinte egy kanyon meredekségű völgy, rajta viadukt, és körbe az egész város, elképesztő! Itt most közelednek a helyi választások, ezért tüntetők lepték el a központot. Vagy inkább demonstrálók, nem is tudom, hogy kéne itt őket hívni. Unatkozó emberek, jódolgukban kijönnek az utcára… 🙂 Mert, hogy itt miért kell tüntetni, azt nem értem… Magyarországon még megértem, de itt?!? 🙂 Mindenesetre több rendőr vigyázott rájuk, mint ahányan összesen voltak. Még kordont is építettek nekik, bele ne zuhanjanak a nagy tüntetésben a völgybe. Mivel a központot ők lepték el, én átkeltem a völgy túloldalára, ahol először az itt „Velóh” névre keresztelt a párizsihoz hasonló, bérelhető bringákra lettem figyelmes, majd az egész várost lefedő „HOT CITY” hotspotokra, vagyis a vezeték nélküli internetet szolgáltató infrastruktúrára. Külön villanyoszlopuk van, járdafelfestéssel és táblákkal. Le is ültem rögtön a kis netbookkal, de a lelkesedésem hamar alábbhagyott, mikor láttam, hogy fizetős a történet. Kezdetben állítólag ingyenes volt egy évig. Későn érkeztem… 🙂 Viszont nem adtam fel a wifi keresést, kicsit odébb, a másik viadukt lábánál találtam egy CoffeBreak nevű hálózatot, amire gond nélkül fel tudtam csatlakozni. Megtaláltam magát a kávézót is, és jól le is telepedtem az utca túloldalára, hogy minél jobb legyen a jelem. Elintéztem pár mailt, felküldtem két posztot a weboldalra, majd ellenőriztem a szállásadói címét, ahová aztán oda is hajtottam. Át egy másik nagy hídon, a reptér felé egy autópálya mentén. Na ettől az autópályától is tartottam először egy kicsit, de megint teljesen feleslegesen. A dolog így nézett ki, kb. 50 méter széltében mindkét irányba: belül két sáv, fasor, leállósáv + parkolók, fasor, buszsáv, fasor, kerékpárút, járda, erdő… Semmi dugó, semmi tömeg, mindenki úgy tudott haladni a saját sávjában, ahogy csak akart.
FLOLI – Ez volt a couchsurfingen a szállásadóim neve, egy fiatal páré, Florence-é és Olivier-é. Írtó jófejek, egy új építésű házban bérelnek egy modern kis lakást, ahol én a nappaliban kaptam helyet. Mivel – ahogy azt már előzőleg is megírták – ezen az estén egy hivatalos party-ba voltak meghívva, csak egy gyors zuhanyt vettem, lepakoltam a cuccaimat, majd irány be a város, Floli-ékkal meet at midnight after the party… Addig én bevettem magam újra a városban, készítettem még néhány fotót, majd leültem az ekkor már bezárt CoffeBreak elé. Bezzeg most, amikor már be is ülnék, nem csak lopnám a netjüket, már bezártak… Neteztem amíg le nem merült Benő, aztán elindultam valami helyet keresni. Ekkor találtam azt a kebapost, ahol elkezdtem írni ezt a bejegyzést.
Miután tegnap este félbehagytam, visszatekertem Oliékhoz, ahol lefekvés előtt dumáltunk még egy kicsit egy-egy belga Kriek sör mellett, majd alvás reggel 10-ig. Ma reggel terveztünk együtt egy kis útvonalat az elkövetkezendő napokra, néztünk időjárást (ugyanaz ami eddig, esős-felhős-napos…), majd megreggeliztünk. Olívabogyós pirítóskenyeret vajjal-mézzel, teával kakaóval, nyamm! Reggeli után bringára pattantunk mind a hárman és egy nagyon jó kis kört tekeregtünk Luxemburgban. Olyan helyekre is elvittek – és közben mindenről meséltek is – ahová magamtól el nem jutottam volna, az tuti. Lent a völgyekben is jártunk, ez a rész nagyon tetszett. Lent a város közepén park, patak, sziklák. Csak ha felnézel, akkor látod, hogy odafent valami város van, épületek, egy-két templomtorony, a viaduktok. De lent egészen fantasztikus a park. Miután újra visszatekertünk a városba, a főtér melletti téren ettünk egy-egy luxemburgert (hamburger sok hagymával), és megnéztük a Duke, vagyis a luxemburgi herceg lakosztályát. „A must see, you know…” 🙂
Aztán vissza Floli-ék apartmanjába, ahol nekik még dolgozniuk kell (vasárnap délután…), úgyhogy én gyorsan le is léptem. Most itt vagyok megint a CoffeBreak előtt, befejezem ezt a bejegyzést, feltöltöm a webre, aztán tolok még egy kebapot a tegnapi helyen, majd vissza a vendéglátóimhoz. Készülnöm kell a holnapra. Igaz, hogy a Charleroi repülőtér talán 200km sincs, de most nem akarok ilyen rohanást csapni, mint eddig. Én holnap, azaz hétfő reggel 8-kor lelépek Luxemburgból, Zita gépe szerdán 17:05-kor száll le. Onnantól kezdve együtt tekerünk Amszterdamig 6 napot és kb. 300km-t, ahol Zita 26-án este 20 óra körül repül haza Bécsbe. Ezután Simon Norbival tekerünk tovább, aki „mikesi99” néven ír ezen az oldalon, és aki a neten talált rá a 100napbringára, és így csatlakozott hozzánk. Amúgy egy sárospataki srác, aki most kint tanul Erasmussal valahol Amszterdam mellett. Ne ijedjetek meg, ha Amszterdamig pár napot csúszunk a régi ütemtervhez képest, ez újonnan így lett betervezve, Dániában majd rövidítek, vagyis remélem rövidíTÜNK, és behozzuk. 🙂
Puszi Mindenkinek: Árpi Luxemburgból, 2009.05.17. 18:35
Egyre fantasztikusabb a leirás!
Már-már sokkal izgalmasabb, mint mondjuk Szechenyi Zsigmond úti élményei, pedig ott még egy kis vadászatra is került sor…
Elnézést, hogy megismétlek egy hozzászólásom, amelyt valamelyik Comments -ben már leirtam, de…de itt a vége -n (fuss el véle), elööször esik szó Daniárol, s épp arrol tettem megjegyzést, igy mégegyszer elnézést kérve, bekopiazom a commentet.:
***
Köbenhavn/Köpenhamn -ban azért a Christianiat nem ajánlom. Bár vendégszeretö emberek, de,de….Bár érdekesség kedvéért érdemes körülbringázni…
Ja, és sajnos a csodálatos ( 17 km, ebböl 4 km. tenger alatt) Öresundbor-n (Öresundhid)
http://www.finnas.se/585fb782-165d-42f3-9ebd-352873c946ed-29.html
nem lehat átkarikázni, igy inkább talán érdekesebb lett volna talán, ha az utirányotok Helsingör felé vezetett volna, s Hamlett vára mellett a kompon hajoztok át Helsingborgba, Sverige -be, ahol éppen a legnagyobb Nemzetinapra /Nationaldagen érkeztek (juni6).
Göteborgban tarthattok teljes ruha “frissitést”, service-t, amennyiben akartok, s idötök engedi.
Ûdvözlet…
sonni szerint:
2009. május 17. vasárnap ekkor: 21:43
Ps. Ès egyben Göteborgban megünnepelhetö lenne , hogy szinte itt ér Benneteket a 8 ezer km-es útatok fele a negyedik ezer km.
http://www.oresundsbron.com/frontpage/?lang=1
ûdv mégegyszer…
Harmadik bejegyzésem következik….egy ciki miatt…helyesbités.
Hamlet!!! (hibásan irt \\\\"Hamlett\\\\" helyett…)
Tehát : Hamlet, prins av Danmark (av William Shakespeare)
S akkor mégegy elirás: helyesen :Öresundsbro (bro=hid).
S akkor haramadszor is üdvözlet!
Én nagyon nem bírom a túrázós cuccokat, de ez most tényleg érdekes.
Bumm egy kezdőlap. 🙂
Belga városokhoz mindenképpen ajánlom a use-it ingyenes térképeket. Általában helyi fiatalok írják a saját városukról, és benne van, hogy hol van a legjobb sültkrumplis és a legolcsóbb sör (kipróbáltam, és tényleg egy múzeum hátsó klubb helysége volt tele helyivel).
Meg lehet találni a szokásos helyeken (Touristi Info, YH porták), de le lehet húzni PDF-be is:
http://www.use-it.be/en/page/21/about-use-it/
(Nem tudom van-e olyan város, amit útba ejtetek, és van már róla térkép, de ha van, akkor megéri.)
Hajrá!