Hétvégén kerékpározni voltunk. Eredetileg csak egy kisebb túrát akartam összehozni a srácokkal, akik elkísérnek majd a nagy út egyes szakaszain. Aztán sikerült Banderral egy nagyot csavarognunk a Mátrában… Na de kezdjük az elején.
Budapest határában találkoztunk szombat reggel, Baf, BanziG, Bazsi, Ádám és cimborája Kutya – ők ketten persze örökhajtánnyal -, majd végül Bander is befutott, illetve gurult, pontosan 8:30-ra, ahogy megbeszéltük. Itiner szerint haladtunk Pécel, majd Isaszeg felé, ahol még Nándi is csatlakozott hozzánk, így folytattuk nyolcan. Nem is kívánhattunk volna szebb időt bringázni, napsütés, szélcsend… Zsámbokon megálltunk sörözni egyet, elvégre ez egy csapatépítés, vagy mifene… 🙂 Innen BanziG és Bazsi visszafordultak, mert délután vendégségbe voltak hivatalosak, így már csak hatan maradtunk. Zsámbokról kifelé jövet megszöktem a kétfős fixis szakosztállyal, raktuk neki hárman egymás anslusszában, pontosabban leginkább én az ő szélárnyékukban, ugyanis nem voltam berendezkedve erre a tempóra, annál inkább a Mátrában való sátrazásra. Jó 15-20kg cuccal volt megpakolva az Aeron.
Hatvannál Nándi és Baf is leváltak a vasútállomás felé, Nagygombos irányába már csak négyen folytattunk, a két fixista, meg a két adventurista. Lőrinciben aztán ittunk egy utolsó sört együtt a parkban, majd Kutya és Ádám is leváltak, innen még hazarakták aznap világosban ugyanazon az úton, ahol jöttünk.
Mi folytattuk Pásztó felé Banderral és innen jöttek csak az igazi kalandok! Jobbágyi végében egy laktanya állta el az utat, így kerülnünk kellett földúton. Igen ám, de ezt a földutat ellepte a belvíz. Egy ideig néztük tétlenül a vízben álló mezőt, Bander próbált kerülni, de mindenfelé mocsár volt. Aztán én fogtam magam és nekiindultam. Continue reading