Rég jelentkeztünk, ennek két okra van: A 100napbringa már véget ért, így nincs miről írni. 🙂 A másik, hogy időközben egy új, még nagyobb szabású túráról kezdtünk el álmodozni, majd tervezni és szervezni. A vége az lett, hogy június 11-én indulunk a nászutunkra, a világ megkerülésére. 
Amíg még könnyen megtehetjük, még mielőtt letelepednénk és családot alapítanánk, körbenézünk a nagy világban. Az üzenet: kerékpározni (még mindig) jó. Fontos a család, mint a társadalom alappillére, és fontos, hogy figyeljünk a környezetünkre, éljünk együtt vele, fenntartható módon.
A 
Zita biciklizett, én pedig futottam. Sajnos így sem értünk oda időben, mert mire megtaláltuk a hostelt, már elmúlt este 8 óra, a recepció pedig bezárt. Vagyis, hogy pontosak legyünk, mint olyan, nem is volt. Az éppen bentlakók segítettek megszerezni a telefonszámot, aminek a túloldalán aztán közölték, hogy sajnos ma már nem tudunk bejelentkezni, nem tudnak minket elszállásolni. Hát ez remek!
Két részletben hajóztunk, először Helsinkiből az Åland-szigetekre, majd onnan tovább a svéd fővárosba. A Viking Line hajótársaságot választottuk, hatalmas, sok szintes, piros hajókkal utaztunk. Az alsó néhány szinten az autók álltak, majd feljebb következtek a kabinok, a legfelső szinten pedig kaszinók, bárok, éttermek, mozi, és (a régen várt) vámmentes szupermarket. Utóbbiban sajnos csak különféle piákat és luxuscikkeket lehetett kapni, mi viszont ennivalóra is számítottunk, amit így kicsit elnéztünk. Így történt, hogy sajtos chipset vacsoráztunk, a még otthonról hozott csokoládéval, svéd sörrel és ciderrel a hajó legfelső szintjén, a hatalmas, nyitott, akár helikopter leszállónak is használható fedélzeten.
A kilátás némileg kárpótolt minket a foghíjas vacsoráért. Jó pár emelettel volt alattunk a tenger, apró szigetek és vitorlások mellett haladtunk el, közben a nap egyre súrolta a horizontot. Kabint az éjszakai utazáshoz már nem tudtunk foglalni, de ezt utólag nem is bánjuk. Először egy szűk folyosószakaszra ágyaztunk meg magunknak, de onnan hamar kiebrudalt minket a személyzet, persze ahogy ezt errefelé szokás, szinte ők kértek elnézést, nagyon sajnálták, hogy nem engedhették meg nekünk, hogy ott aludjunk. Viszont ott van a sleeping room, miért nem megyünk be oda? Hogy micsoda, alvószoba? Azoknak, akiknek nincs kabinjuk? Létezik ilyen? Az aula túloldalán egy ajtó mögött egy nagy kiürített padlószőnyeges szobát találunk, csak néhány hátizsákos turista szuszékol a hálózsákjában. A szoba egyik fala tiszta üveg, odakint csillagfény és tenger! Nahát, ha ezt tudjuk, hogy ilyen összkomfortos “sleeping room” is van a hajón, eszünkbe se jut kabint foglalni, ennél jobb nem kell! Levetjük magunkat és már alszunk is. 
Helsinkiben Zita és Wouter vártak a reptéren. Wouter a szállásadónk, egy fiatal holland srác, aki először csak ösztöndíjjal került Helsinkibe, majd munkát is itt talált így végül ideköltözött. Miután előkerült a kerékpárom, felszálltunk a sok cuccal egy buszra. Direkt nem csomagoltuk még ki a bringát, mert így bedobozolva könnyebb volt szállítani (legalább is így hittük…). A buszon jókat mulattunk, a finn és a magyar nyelv hasonlóságairól beszélgettünk. Valahol hallottam, hogy a vér szó szinte ugyanaz a két nyelven. Mikor Zita ezt meghallotta, hátrafordult és megkérdezte angolul a mögöttünk ülő lányokat, hogy hogyan mondják finnül, hogy vér? Szegény lányok értetlenkedve néztek ránk:) Tényleg valahogy így mondják, de mi nem ezen nevettünk, hanem a helyzeten, és hogy vajon most mit gondolnak rólunk egy ilyen kérdés után? 🙂