100 nap bringa

Reggel negyed 9-kor keltünk, megreggeliztünk szalámis-sajtos szendvicseket, majd 9:30-kor leadtam az interjút a RadioCafé-ba, aztán lebontottuk a sátrat. 10 óra is elmúlt, mire elindultunk. Rögtön megálltunk egy Hemköp nevű boltnál, Balázs szerint itt talán kapni gázpalackot, amiből már fogytán voltunk. Már a gázból, nem a palackból, úgy értem. Sajnos nem lett igaza Balázsnak, gázt nem kaptam, csak kakaót és olcsó üdítőket vettem.

A part mentén haladtunk, néha-néha látszott a tenger egy két öbölnél. A vidék erdős, dombos volt. Már reggel ébredésnél borús volt a táj, és aztán rá is kezdett az eső. Mire felvettük az esőkabátokat, elállt. Aztán újra kezdte, eláztatott minket. Egyszer, kétszer, háromszor… De közben azért legalább haladtunk. Megálltunk egy ház mellett ebédelni, mikor épp nem esett; a szokásos szalámis szendvicset ettük, most már sajt nélkül. Maradék Spendrups és egy kis csoki, ez volt a menü. Miután elindultunk, persze ismét eláztunk néhányszor… Közben Sonni, vagyis Szabolcs, a göteborgi vendéglátónk már több sms-t is írt, nagyon várhat minket, ez jó érzés, húzó erő, ami ilyenkor kell ebben a szutyok esőben! Az esőt még dombok is tetézték, de valahogy megállíthatatlanok voltunk, jól haladtunk.

Persze ennek az lett a következménye, hogy megint meg kellett állnunk tankolni. Ezúttal valami meleg ételre vágytunk, egy “Kebab Pizza Grill” helyre ültünk be száradni, pihenni és persze enni. Jó meleg volt odabent, így levetkőztünk sárgáig, vagyis a 1st Layer Ironclad felsőig, a többi ruhát kiterítettük száradni. Balázzsal fogadtunk, hogy ma még sütni fog ránk a nap, természetesen én tettem fel a sört a napsütésre, Baf úgy vélte, ma már csak esőt kapunk legfeljebb. Délelőtt már egyszer azt hitte, vége az esőnek, aztán persze ismét jött egy fekete felleg, ami szétáztatott minket. Kebab tálat kértünk enni, 55 koronáért darabját. Ez 1650 forintot jelent. Ha azt vesszük, hogy mennyire jól fog esni, és hogy állítólag mennyire nagyon szörnyen drága ez a Svédország, annyira nem is vészes ár, otthon alig olcsóbb. A vendéglősök meglátták a magyar zászlókat a bringákon és négy dolog jutott eszükbe Magyarországról: paprika, gulyás, Pick szalámi, és hogy mennyire sokan dohányoztak, mikor ott jártak.

Mire betoltuk a szép tányér kebabot, megjelent egy kerékpáros fickó, aki figyelmes lett a száradó bringás felsőm hátán díszelgő útvonalra. Kérdezgetett a túráról, nézte a bringákat, kérdezte, hogy fogászattal foglalkozom-e?! 🙂 Sajnos nem érdekelte a magyar fogorvos, nem tudtam kuncsaftot szerezni a szponzoromnak. Viszont a túra annál inkább izgatta, leírtuk neki a honlapcímet. Később aztán még kommentet is hagyott az egyik bejegyzésen, az indulásunk után a felesége is látott minket.

Megnyertem a fogadást, estére kisütött a nap! 🙂 Ennyi eső után tudtunk neki örülni nagyon! Meghúztuk a maradék bő 30km-t, és behajtottunk Göteborgba.

A marha GPS nem ismeri a domborzatot, mi meg voltunk olyan lükék, hogy hallgattunk rá, így Szabolcshoz menet a városban átkergetett minket egy egész nagy dombon. Szabolcs már várt minket az utcán, nézte a nyomkövetőn, hogy merre járunk, így pontosan tudta, mikor érkezünk. Csak azt nem várta már meg, hogy honnan, így az egyetlen irányból érkeztünk, ahonnan nem várta: a hegy felől.

Szabolcs kitörő örömmel és szeretettel fogadott minket, rögtön betoltunk egy (csak hogy meg ne ártson) jelképes méretű welcome drink-et, aztán rá egy hála az égnek szintén lájtos svéd sört (Pripps blue), és észre sem vettük, hogy elrepült vagy két óra a beszélgetéssel. Meséltünk a jöttünkről, néztünk útvonalat a továbbiakra, Szabolcs mesélt a kalandos életéről, hogy végül hogyan kötött ki Göteborgban és itt mennyi mindent csinált. Azt is megtudtuk, hogy miért láttunk Helsingborg óta annyi matrózsapkában rohangáló nagyon boldog fiatalt. Ez az érettségizettek egyenszerkója. Közben a fejedelmi vacsoráról teljesen elfelejtkeztünk, a zuhany után újra kellett melegíteni a grillcsirkét, amihez aztán kibontottunk még egy sört, így nem volt igazán baj az alvással. Szerintem világrekordot döntögetek elalvásban: elvágom magam az ágyon, és mire a párnán landol a fejem, már horpasztok, sőt már álmodok. Durvákat tudok álmodni a túra alatt. Úgy értem furcsákat, de nagyon jókat.

Délelőtt nagyon sokáig aludtunk, majd a bőséges reggeli után nekivágtunk idegenvezetőnkkel, Szabolccsal Göteborgnak. Gyalogszerrel, bringák nélkül! Sőt, villamosra szálltunk! Ez ugyebár sérthetné az egyik pontot az alapszabályok közül, hacsak nem vesszük figyelembe köztük a sorrendet, már pedig az első a legerősebb, Enjoy The Ride. És Balázs szerint, aki már járt itt korábban, Göteborg a villamosok városa, így naná, hogy illik kipróbálnunk egyet! Ahogy kanyarodtunk rá az egyik középen fákkal körülvett bringasávval ellátott útra, egyszer csak egy nyitott bringaüzletet pillantottunk meg. Rögtön le is pattantunk a villanyosról és célba vettük a boltot. Szabolcs tegnap elmondta, hogy a mai nap, a szombat piros betűs ünnep, munkaszüneti nap, a svéd zászló napja. Régen nem volt egyetlen nemzeti ünnepük a svédeknek, aztán kitalálták ezt, június 6-ra, mert ez egy szép nyári nap. Nagy morcosan találtak valami körülbelül ekkora tehető dátumot a történelmükben, amivel aztán alámagyarázták az időpontot, ami miatt azt hittük, nem lesz nyitva semmi, csak az élelmiszerboltok. De valójában még ez a nem kicsi bringabolt is nyitva volt. Lementünk a pincéjébe, a szervizbe, megkérdeztük, hogy hétfő reggel 10-kor tud-e valaki majd foglalkozni a gépemmel, át kéne nézni a hátsókereket, a fogaskerekeket, illetve a láncot megnézni, mennyire nyúlt meg és ha szükséges, cserélni őket. Mondták, hogy frankó, jöjjek reggel! No ez remek! Igazán jó mondjuk ma lett volna, de senki nem gondolta, hogy nyitva lesz egy bringabolt egy piros betűs ünnepen. Úgy látszik itt mások a szokások… Ezt a hétfő délelőtti maradást egy kicsit ekkor még sajnáltam, de később aztán ennek jelentősége lett és kifejezetten örültem, hogy így alakult.

Az Aveny (elnyű – sugárút) tetején a Posszeidon szobornál találkoztunk Somogyi Gergővel. Ő egy régi jó barátunk, Londonba szabadult sporttárs, éppen ezért mostanában elég ritkán látjuk, most viszont a hétvégéjét ő is Göteborgban tölti, így esett mód a találkozásra, és így folytattuk tovább az Aveny-n a Göte folyó felé immár négyesben.

Beültünk egy helyre meginni egy-egy igen finom Carlsberget. Én már-már szinte csak flasheltem ekkor, remek íze volt a hideg sörnek, jó zene szólt, és 3 jó barátommal beszélgettünk. Ez persze önmagában bármikor megtörténhetne egy natúr hétköznap otthon, de ekkor Göteborgban voltunk, és 43 napja úton voltam a kerékpárommal. A sör után lesétáltunk a folyópartra, megnéztük a rúzsnak (lipstick) hívott épületet, majd végigsétáltunk a parton, el a maritiman múzeum mellett, hogy aztán megérkezzünk a város legbüdösebb épületéhez, a Haltemplomhoz. Éjjelenként ide futnak be a halászhajók, aztán indul a nagy vásár, a licit a sok-sok mázsa halra. Állítólag egy élmény végignézni, még az útikönyvekben is benne van. Persze mi ezért most nem borítjuk meg a bioritmusunk. Viszont a környék tényleg erősen halszagú volt.

Az estebédre Gergő is csatlakozott hozzánk, fent Szabolcsnál faltunk fel egy-egy hatalmas sonkás-gombás pizzát. Aztán mosás következett, 6 órától volt időablakunk a mosodához. Összegyűjtöttünk két nagy szatyor szennyest Balázzsal, amiket aztán bevágtunk két óriási, gumitalpakon álló, hangtalanul mosó mosógépbe. Én fennhagytam az Ironclad pulcsit és egy garbót, úgyhogy visszarohantam értük. A szó szoros értelmében futottam, és nagyon jól esett! Fogtam hát magam, előtúrtam egy rövidgatyát és egy pólót azon cuccaim közül, melyek nem forogtak a gépben, majd futócipőt húztam, és nekivágtam a közeli parknak futva. Zsebre vágtam a trackert és a fényképezőt is, biztos ami biztos! 🙂

A park nagyon tetszett, főleg, hogy tele volt sziklákkal. Valószínű mindenki totál hülyének nézett, aki látott, mert úgy rohangáltam fel-alá a legkisebb ösvényeket vagy néha csak úgy az erdőben, mint aki megvadult. Láttam is vadakat, csak úgy szabadon, később pedig megtaláltam az állatkertet, sok állattal kerítés mögött. A szabadban jobban tetszettek. Nem féltek úgy tőlem, mint az otthoni vadak. Persze itt is kiugrasztottam őket, csak akkor láttam meg az állatokat, amikor pár méterre tőlem kiugrottak egy bokorból, hogy elfussanak. Ezek azonban nem rohantak ki a világból, csak pár méterrel odébb, ahonnan aztán lesték, hogy mit fényképez rajtuk annyira ez az idegen. Lent a park túloldalán találtam néhány igen szép mezőt, tele hájpázó fiatalokkal és néhány igazán szép tavacskával.

Már reggel észrevettem, hogy a combjaim igen szépen be vannak állva, hát itt volt az ideje egy kis futóiskolának és nyújtásnak. Ahogy elnézegettem a lábaimat, hát basszus, ezek a felső lábszárak nemrég még nem voltak ekkorák. Hogy őszinte legyek, most nem tetszenek annyira… Eddig se voltak olyan nagyon pipaszár lábaim, de most két ormótlan hústömeggé nőtték ki magukat a combjaim. Nem jó ez így, ennyi izmot cipelni a lábaimon… De hát most mit lehet tenni, ha egyszer odanőttek a 4000km és a 40 nap alatt? Majd ha vége ennek a bulinak, otthon újra sokat fogok futni és visszaszálkásodom. Legalábbis remélem menni fog ez úgy, ahogy elgondolom.

Futásból visszaérve megszállt az alkotni vágyás, így leültem és megírtam majd beszerkesztettem pár bejegyzést, illetve elkezdtem átgondolni, megtervezni a következő távokat. Útvonaltervezés, szállásszervezés, stb., stb.… Nem ám úgy van az, hogy nekimegyünk a világnak, irány Nordkapp aztán csókolom, lesz valahogy.

Szabolcs közben elugrott valahová, azt mondta, ki kell mennie az egyik lánya (ketten vannak, csinosak: Vivien (15), Zsanett (21)) elé valahová. Mikor megérkezett, épp fürödni indultam volna még a futás végett, de kérte, hogy még maradjak a nappaliban, és üljek le. Valamire készült ez tisztán látszott, fényképezőgéppel a kezében nagy mondókába kezdett. Gyanús volt nekem… Szabolcs egy vidám fickó amúgy, az a nagyon tud nevetni típus, jószívű, jó kedélyű, magában fütyörésző, ha épp nem éneklő figura. De most kicsit furcsa volt, érezni lehetett, hogy valami nagyon nagy turpisságra készül. Szabadkozni kezdett, elnézést kért, hogy ő bűnös, meg ilyenek. Kezdtem nem érteni, mi ez az egész, csűrte-csavarta a szót, de csak nem mondta a lényeget, már úgy kellett kérni, hogy mondja már, mit akar, mire hangosan, közben gyanúsan mosolyogva kibökte: „HAZUDTAM!”

…

Eközben én kint toporogtam az ajtó előtt, és izgultam, mint a fene. A szívem a torkomban dobogott, alig kaptam levegőt. Végig azt füleltem, mikor hangzik el a megbeszélt végszó, és hogy a nagy izgalomban nehogy idő előtt lépjek be… Hallottam, amint Árpi rettentő türelmetlenül mondta Szabolcsnak: „mondd már el, mi a baj?!” De még nem lehetett, nem volt ott a nappaliban mindenki. Aztán egyszer csak hallom, Szabolcs szinte ordítja: hazudtam!
Itt a végszó! Nagy levegő, majd remegő kézzel nyomom le a kilincset, nyitom az ajtót, belépek, köszönök… és nézem Árpit, ahogy ott ül a fotelban és látom kattogni az agykerekeket: 2 perc kék halál, nem érti, hogy kerülök ide, hogy szerveztük le…
– „Hát te hogy…? … ”
– „Ó, én csak rokonlátogatóba jöttem.:)”

Árpinak kellett vagy 3-4 óra, mire felocsúdott, de a mosolyt semmivel sem lehetett eltüntetni az arcáról. Szerencsére nem is akartuk. 🙂 Árpi egyből kezdett is minket faggatni, hogy hogy sikerült ezt összehozni, mi a háttértörténete a meglepetésnek? Lényegében ennyi: Szabolcs édesanyám unokatestvére, és gondolkodtunk is azon, hogy megkérjük őt: segítse a fiúkat, amikor Göteborgba érnek. Csakhogy az élet másképp alakult, a világ kisebb, mint gondoltuk. Árpiék egy teljesen más úton találtak Szabolcsra, aki igent mondott a vendégül látásukra, függetlenül tőlünk. Na, de amikor kiderült, hogy én vagyok az a Zita, akiről Szabolcs a honlapon olvasott, egyből egy jó kis turpisságon kezdtük törni a fejünket! 🙂

No, a nagy izgalomra gyorsan ki is bontottunk egy üveg pezsgőt, méghozzá egy Bianchit, koccintottunk is Ádám biciklijének egészségére. Öröm volt ránézni Árpira, sugárzott róla a boldogság. 🙂 Elköltöttük a finom vacsorát, majd átadtam Árpinak a majd 5-6 kg-nyi utánpótlást, rengeteg kolbászt, fél füstölt disznót, kesztyűket, csokikat. Másnap ismét találkoztunk Somogyi Gergővel, és elmentünk város nézni. Bementünk az Universiumba, ami egy állatkertnek és csodák palotájának a keveréke, majdnem 5 órát eltöltöttünk bent, ha nem többet. Hatalmasat marhultunk bent, mint a gyermekek, mindent kipróbáltunk, megsimogattunk, megkóstoltunk, mindenre fel- és bemásztunk, egyszóval rettentően jól éreztük magunkat! Stavi! Láttunk jegesmedvét! Baf meg is vakargatta a füle tövét, le is fotóztuk neked! Illetve megjósoltuk az időjárást az expedíció hátralévő idejére.

Hétfő reggel korán keltünk. A fiúk összecsomagoltak, illetve Árpival elmentünk a bringaszervizbe átnézetni a biciklijét. Másfél órát mondtak, addig mi elmentünk gázpalack nézőbe, de sajnos nem találtunk olyat, ami Árpinak jó lenne. Mindenesetre a bringa kapott új láncot, illetve a hátsó fogaskereket is kicserélték. Szabolcs még rendelt finom pizzát ebédre, jól belaktunk, majd útjukra bocsájtottuk a fiúkat.

A göteborgi konspiráció sikerrel lett végrehajtva, köszönjük mindenkinek, aki segített ebben. 🙂 Különösen is sonninak, vagyis Szabolcsnak a kedves és szeretetteli vendéglátást, igazán jó volt így együtt! Köszönjük! 🙂

De vigyázz Szabolcs! Még visszatérünk!! És ezt vedd nyugodtan fenyegetésnek! 😉