Napsütés Bergenben

Bergenben jó későn keltünk, kaptunk reggelit, majd beszabadultunk a városba cuccok nélküli bringákkal. 01-bergenBefelé menet már nem lehetett eltéveszteni a bringa utat az autópálya mellett.
Első célpontunk a turistainformáció volt a halpiaccal szemközti sarkon. Itt lőttünk ingyenes várostérképeket, majd mentünk is egyenest a kerékpárszervizbe. Balázsnak egész jutányos áron bevállalták a lánc és hátsó fogaskerekek cseréjét, váltó beállítását. Délután 3-ra kész lesz, ígérték. Leláncoltuk a többi gépet is, és gyalog vágtunk neki a városnak. Átvágtunk a tegnapi tó mellett a katedrálishoz, bementünk, leültünk kicsit, nem nagy szám, láttam már cifrábbat az úton, de ez most nem is számított, egyszerűen csak jó volt kicsit itt is bent lenni, ülni és nézni ki a fejemből, megállni egy pillanatra.
Beszaladtunk egy közértbe is, visszaváltottuk a tegnapi sörös dobozokat és vettünk helyettük teliket. Aztán egy szűk sikátoron keresztül átvágtunk a halpiachoz, ahol jól körbenéztünk, majd végül 110 koronáért fejenként beneveztünk egy-egy rákos-lazacos-köretes tányérra. Igen drága és finom volt. Előbbit nem bántuk, utóbbit elvártuk, ezt itt most ki kellett próbálni, Bergent nem hagyhatjuk úgy el, hogy nem ettünk a halpiacon semmit! A Bergent, ahol még ma is süt a nap! Pedig az év átlagosan 330 napján esik itt az eső. No, nem egész 02-bergennapokat, de 330 nap nem múlik el úgy, hogy nem esne, legalább egy kicsit. Ez persze nem zárja ki a szikrázó napsütést sem. Későbbi szállásadónk, Robi mesélte, hogy náluk egy nap 3 évszak elő szokott fordulni, de legalább kettő. 🙂
A halpiacot Balázzsal még a maradék sörünkkel a kézben hagytuk el, aminek az lett a vége, hogy egy kerékpáros rendőr pár megszólított minket, megkérdezte honnan jöttünk, majd közölték, hogy itt nem szabad az utcán alkoholt fogyasztani. Mindezért szinte ők kértek tőlünk elnézést. 🙂 A sörünk végét így a halpiac egyik padján ülve ittuk meg.
A sétálóutcán át felcsavarogtunk egy másik templomhoz, majd körülnéztünk az egyetemi negyedben is. Felmentünk a tegnapi parkhoz, hogy kifeküdjünk 03-bergenegy kicsit a fűre csak úgy lenni és pihenni. Itt egy érdekes dolog történt, egy csapat drogosba futottunk, egyikük full betépve-szívva vagy én nem is tudom hogy, de odajött hozzánk, kezdte norvégül, ekkor még nem tudtuk, mit akar, majd kérdezte angolul, hogy mire van szükségünk? Mondtuk, hogy bocs, de tőled haver az égvilágon semmire! Mire ő: Ja, akkor kerüljetek arra, mert itt mi vagyunk, drogosok. Oké, sorry, toljátok csak, mi erre nem vagyunk kíváncsiak… És tényleg, ott tolták a cuccot, tele volt a fű injekciós tű zacskókkal, meg még ki tudja mivel, hálisten nem értek ezekhez…. Mindenesetre furcsa volt látni, hogy még itt is van ilyen.
Kiültünk egy dombra pihenni a napsütés alatt. Persze ez nekem nem sikerült, amíg a többiek talán el is aludtak, én egy fa árnyékában gépeltem az elmúlt napok beszámolóit.
04-bergenFél óra pihenő után visszasétáltunk a bringaszervizbe, ahol Balázs gépe már készen volt. Vettünk még lube-ot Nándival a továbbiakra, majd indultunk a városközpont felé immár újra bringákkal. Láttunk ott ugyanis egy hot-dog akciót, ismét csak 10 koronáért. Erre most is beneveztünk, én kettőt is ettem. Közben Balázs észrevette, hogy nem tökéletes a bringája. Visszavitte a szervizbe, ahol szó nélkül beállították neki, amíg mi Nándival pihentünk a tóparton.
Hazafelé Cathy-ékhez éreztem, hogy jó fáradt vagyok, azért ez a városnézés is ki tud venni az emberből. Gyorsan vettem is egy nagy zuhanyt ismét, ettől kicsit fel is frissültem. No meg Cathy mentateáitól is. Ezen az estén is jókat beszélgettünk, és Cathy ismét jó kis 07-bergenvega kaját rittyentet, amihez most még desszert is járt fagylalt formájában. Sajnos ezen az estén már borús volt az idő, sőt 8 körül el is kezdett esni az eső. Ezt kicsit sajnáltam, mert szívesen kiültem volna ismét arra a sziklaszirtre a tengerparton, akár egymagam is, csak úgy lenni, élvezni a pillanatot, naplót írogatni, vagy csak zenét hallgatni. Ezt az ötletemet elmosta az eső, de azért nem keseredtem el, bőven volt mit tenni, sok-sok videót, képet feltölteni, bejegyzéseket írni, elküldeni. Örülök, hogy van élet a 100napbringa.hu táján, mindig öröm a hozzászólásokat olvasni, különösen amikor azt látom, másokat is motiválunk, vagy ha mást nem, izgalmas olvasnivalót szolgáltatunk nekik. De a legjobb mégiscsak az, amikor másokat is sikerül rávenni valami jóra.

2009.06.20. 02:22

62 comments

  1. 1. Tiltakozom a közvéleménykutatás ellen, én nem értettem félre az említett nick-et (eszembe se jutott, hogy valaki idejön “anyázni” csak azért, hogy néprajzi előadást tarthasson), ne is sugallja senki, hogy esetleg igen 🙂 szerintem teljesen egyértelmű volt! De hát mindenki magából indul ki 🙂 ezek szerint sokan félreértették 🙂
    2. Ebből következőn én nem hiszem, hogy bárkit is önmagában a nick vitára gerjesztett volna
    3. Nincs is itt vita, nem is értem miért kell támadni most pl mikesi-t, amikor csak annyit állított nagyon helyesen, hogy A-t ne nevezzük B-nek.
    B az B, A meg A – de összekeverni őket nem kell, mindent szépen a saját polcára kell rakni.
    Senkitől nincs elvitatva, hogy bármire nyitott legyen, gondolhat bármit (következményekről most ne szóljunk), de attól A még A marad, B meg B.
    Azaz lehet pl (bocsánat a sarkított extrém példáért) mindenre nyitottan azt hinni, hogy az iszlám azt hirdeti, hogy hétfőnként a McDonalds ingyen van, az ember szíve-lelke joga; de akkor engedtessék meg egy iszlámnak, hogy ezt kijavítsa miszerint az iszlám NEM ezt hirdeti és engedtessék meg, hogy azt kérhesse, hogy ezt a tant a félreértések elkerülése végett ne iszlámnak, hanem pl Mcszlámnak hívják. Ennyit kért, ennyit pontosított és nem azt mondta, hogy csúnya beteg lelkű ember az, aki B-t hisz A helyett.
    4. Tehát nem embereket oktatott ki, nem személyekbe kötött bele, csak állításokat nevezett a nevén.
    5. Szerintem mikesi nem írt olyat, hogy konkrétan sonni lett megkérve erre vagy arra, azt írta, hogy “emberek” lettek megkérve erre vagy arra
    6. Vigyázó szemeteket Trondheimre vessétek!

  2. ammmmen. (azért ez az iszlám tényleg kicsit extrém 😀 )
    és drága fiaink már újra a civilizációban! és még mindig a terv szerint haladnak!
    jhaj, hát nem hiába… a mi Marcink! (Marcijaink, bocsánat… vö. Vuk című mesefilm)

  3. Nem olvastam végig a kommenteket, de örülök, hogy rendeződött minden félreértés.
    A valláshoz nem sok közöm van közvetlenül, ha valami buli van a templomban, mindig hátra ülök, mert nem tudom, mikor mit kell csinálni, és az ciki lenne az első sorban 😀
    De a hitem az van, már ha ezt lehet annak nevezni. Talán Weöres Sándor fogalmazta meg a legjobban:
    “Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

  4. Árpesz!

    Trondheim akkor…tudod mit kell tenned! Videót de sürgősen…már közelit Bjorøya felé az illető élőlény! 😛 🙂 😉

    BAF-nak jó utat hazafelé!

    Stavi Viktor – ISBJØRN

  5. Háttal nem kezdünk mondatot, mégis így kezdem…Hát, jó lenne, ha a hitvitákat máshol folytatnátok tényleg! Nem ide való, és ilyen hangnemben amúgy is elijesztő hatású…(majd nézhetnek a fiuk, amikor hideg téli éjszakákon olvasni fogják, biztos “nagyon tetszeni fog nekik”…uf.)
    Nem állok egyik hozzászóló mellé sem, de ezek a hozzászólások is azt bizonyítják (sajnos már az elöbbiek is néhol) számomra, hogy a magyarok kötözködnek, és ráadásul nem érzem úgy ,hogy jó indulattal tennék, vagy mondanák a dolgaikat—ez engem spec eléggé elszomorít néha, aztán mindig felül kerekedem ezen az érzésen….Mi lenne, ha legalább itt rácáfolnánk, rácáfolnátok erre a baromi nagy álltalánosításra, aminek sajna van alapja kis hazánk nagy honfiait nézve!!!

    Nincs semmi gáz az intellektuális hozzászólásokkal, csak ezek itt nem azok , legalábbis így ebben a formában egymás utánjában!
    Amúgy meg tényleg csak annyit kéne tenni, hogy tiszteletben tartani a másik hozzászólásait és nem javítgatni, meg okoskodni…aztán lehet kérni emailcímet, ha valakiben elnyomhatatlan vágy támad mégis ,hogy tanait és álláspontját megossza valamelyik hozzászólóval. Mindenki annyira okos akar lenni, aztán közben elveszik a lényeg…hiábba elszomorító, még így hajnali 5-kor is.

    pl. nem akarok csúnyán fogalmazni, pedig simán ez jönne belőelm most már, de hogy ki miben és hogyan hisz az legyen már mindenkinek a sajátja!
    Ha jól értelmeztem még a Biblia is azt írja, hogy szabad akaratunk van dönteni, és sok nem vallásos egyezmény is van, ami komodja, hogy mindenkinek szabad akarata eldönteni a hitét és gyakorolni is….hogy lehet , hogy ezt épp azok felejtik most el, akik közülünk a leginkább meg vannak áldva eme érzületekkel ?Legalább hívő társaitokra ne vessetek rossz fényt!AKi meg hittérítő vagy nem igazán értem milyen szakma akar ez itt lenni, az téritsen ott ahol annak helye van, ne ott ahol igazából nem is ismerik….Na de abba hagyom a papolást én is!csak kicsit felkavarodott az állóviz a fejecskémben ettől itt…

    Néke Béka!Ragyogó Napocskát!és esőt itt :))jó volt sztm, h. kaptunk levegőt, vizsgázáshoz kitűnőőőő volt és most jön a jóidő a hétvégére, és akkor még mer itt valaki panaszkodni….ehehhüüüüüüü :)na ciao,Vi.:)

  6. Tudom, milyen más országban huzamosabb ideig élni, azt is tudom, hogy anyanyelvünk ilyenkor megkopik. De Sonni, legyél már kedves elolvasni azt, amit leírok. Én is elolvasom a tiedet, képzeld, többször is. Leírtam, hogy ez a szakmám és hivatásom. Keresd meg, ha van időd. Talán előbbi hozzászólásaim is ezt bizonyítják. Amit pedig a kötözködésről mondtál…nos, az előbb kimondod, hogy mit csinálnál (habár nem egészen értem, hogy kerül az az igehely oda), utána pedig önmagadra cáfolsz.

    Kedves Vyol! Még mindig állítom, hogy nem térítettem vagy meggyőztem másokat, hanem tényeket közöltem. Senkit nem akartam én befolyásolni semmivel, hidd el.

    És még egyszer mondom: elnézést kértem azoktól, akik nem akarják olvasni a reagálásaimat, sőt, talán azt is írtam, hogy tudom, hogy nem ez a témája ennek a helynek.

  7. Valoban odabigyesztetted, hogy *………..és hivatásom….*, de, hogy ez egy um *szakma* (is)legyen, ilyent még nem hallottam, pedig van/volt a családomnak um köze e hivatáshoz, ugy katolikus, mint reformatus oldalrol. Èn csak mély hivatásukat szeretö és tisztelö illetökröl tudok.
    Igehely ide, igehely oda Isten ne csak szakmunkásképzést adjon, adjon hozzá egy kis gondolkodáshoz való eszet is, s akkor talán rájössz.

    Ps.
    Ami az igehelyet illeti, hogy felfogd: eddig öröm volt (baráti megkeresés után), hogy Sverigeben találkozzunk a biciglis fiukkal, s szerény otthonunkba invitáljuk Öket.
    Az ilyen összeférhetetlenség és mentalitás, amit itt általad (is) tapasztalhattam, arrol gyözött meg, hogy soha többet!
    Ezzel a témát lezártam részemröl.

  8. Köszönöm, hogy szóba álltál velem annak ellenére, hogy nincs hivatástudatom. Azt hiszem, pont úgy lehet ez a szakmám, mint egy asztalosnak a szakmája a hivatása. Vagy ilyen sincs? Mint ahogy az sincs, hogy nem csak neked van igazad. Szeretem és tisztelem a hivatásomat, sőt, még ismerem is, értem is valamennyire. Azt sem hiszem, hogy egy-egy tapasztalat után kellene általánosítani.

    E tömör gondolatokkal én is lezártnak tekintem ezt a beszélgetést. Isten ítéljen vagy békítsen közöttünk.

  9. Igen ezt a szép Weörörs Sándor \\"Hitvallást (\"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.\")
    megtaláltam Zsuzsa Asszony (Dr.Székely Zsuzsanna) honlapjának valamely oldalán is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: