100 nap bringa

Hétfő reggel Arnt felajánlotta, hogy bevisz kocsival a városba, hogy megcsináltassuk a sportboltban a kerekemet. Odakint esett az eső, így eszembe se jutott visszautasítani a kedvességét. Útközben jót beszélgettünk, megtárgyaltuk, hogy Nobel-díjat kéne adni a Couchsurfing kitalálójának. Arnt elmondta, hogy élete egyik legjobb döntése volt regisztrálni, azóta teljesen megváltozott az élete.
A szerelőnek előbb két bringát kellett befejeznie, és csak aztán tudott a kerekemmel foglalkozni. Megbeszéltük vele, hogy visszajövünk 11-re, aztán elmentünk vásárolni. Vettem egyet a híres norvég találmányból, a sajtvágóból. Persze Nándi egyből kiszúrta, hogy made in China, de ez engem nem zavart. Attól én még itt vettem a világ végén, és kedves marad nekem. Na meg szükségem is van rá, mert annyira megtetszett ez a barnasajt, hogy a hazaútra is vettem egy jó nagy darabot.
Mire visszamentünk a szervizbe, már kész volt a kerék. A fickó nem tudta teljesen kihúzni a nyolcast, maradt benne egy kicsi. Ez már gyanús kellett volna, hogy legyen… Nem is kért érte annyit, mint máshol szoktak, 50 koronát, vagyis 1500 forintot fizettem a munkáért.
Nem maradt más hátra, mint az indulás! Elbúcsúztunk Arnt-tól és Anettől, majd elindultunk bele az esőbe. Már a Nordkapp alagútig is keserves volt eljutni, megint tépett minket a szél, és áztunk rendesen. Lezúztuk 200 méterrel a tenger alá, aztán jött a kaptató. Szépen csorgott rólunk, mire kiértünk újra a felszínre. Az alagút végénél található segélyhívó telefon fülkéje éppen tökéletesen funkcionált öltözőfülkeként is.
Néha nagyon rákezdett az eső, csurom vizesek lettünk, ez még talán rosszabb volt, mint jövet. Akkor tudtuk, hogy hamarosan vége, és házban leszünk, most viszont csak az olderfjordi kemping várt ránk, az is jó messze még. A legjobban a kezünk és a lábfejünk fázott, gyakorlatilag állt a fagyos víz a cipőnkben. A kezem aztán átmelegedett, miután felvettem a vastag Ironclad kesztyűt, amikor már alábbhagyott az eső, de a lábunk ezután is szörnyen fázott. Kb. ugyanott, ahol 3 napja elkezdett esni, most elállt. Úgy látszik egy bizonyos ponton túl mindig esik. De mi már túl voltunk ezen, és ahogy előre néztünk, egyre derűsebb lett a kedvünk is. Az öblök után az alagútban azon beszélgettünk, mit kéne jövőre csinálni. (200napbringa? Na neee! :D) Nándi még mindig nagyon fázott, azt javasolta, menjünk tengerpartra. Én erre mondtam, hogy oké, mit szólnál egy Földközi-tenger kerüléshez? Ha már gondolkodunk, gondolkodjunk nagyban! 🙂 Ezen persze csak egy jót mulattunk, mert még be sem fejeztük az idei túrát, máris egy újabb őrültségről beszélgetünk.
Jött szembe egy srác málhákkal, ismerős volt nekem. Arnt mesélte, hogy érkezik hozzá egy ausztrál srác, ő is bringás, és előző nap indult Alta-ból, esélyes, hogy szembe fogunk vele találkozni. Hát meg is lepődött a srác, amikor megállítottam, hogy “Hi Dude, are you from Australia?” 🙂 Legendákat hallottam az ausztrál angol érthetetlenségéről, és most meg is tapasztaltuk Nándival, alig értettük a srác egy-egy szavát. Azért sikerült neki elmondania, hogy dögfáradt, és hogy lezúzták a váltóját a reptéren a pakoláskor. Jobb lesz tehát ezzel nekünk is vigyázni. Egy szivárvány alatt megbeszéltük, hogy hol tud sátrazni (Pusi után szabadon, tovább adtuk az igét: a három öböl egyikében, aztán sehol), és hogy készüljön lélekben az esőre és az alagútra, amúgy meg egy piszok mázlista, mert holnaptól jóidőt mondanak Mageröya szigetére.
Olderfjordban egy nagy csapat amerikai fiatal táborozott, mi mégis két német sráccal töltöttük az időt. Ők következő nap reggel indultak tovább Nordkapp felé, Németországtól jöttek végig bringával, de rövidebb úton, mint mi. Vacsora után még jó sokáig meséltük egymásnak az élményeinket és közben jókat mulattunk. Jöttem a szokásos kérdéssel feléjük, hogy mi volt a legnagyobb élmény az útjukon. Nem gondolkodtak sokat, egyöntetűen rávágták: A Kólaautomata! Nándival összenéztünk, hogy mi van, de ők persze csak röhögtek… Na most akkor hogy van ez?!? A srácok 5000km-t bicikliztek, és egy kólaautomata volt az egész úton a legnagyobb élményük? 🙂 Aztán persze elmagyarázták: tekertek Svédben a semmi közepén, már 40km óta se embert, se más élőlényt nem láttak, aztán egyszercsak ott állt az út szélén egy kólaautomata és egy minigolfpálya elhagyottan. A gép működött, megcsapolták, aztán még játszottak is kicsit a minigolffal… 🙂
Pár perccel később az egyikük tátott szájjal mutatott kifelé a törött ablakú ajtaján a kis konyhánknak. Na, most mit kell nézni, táncoló rénszarvasok vannak odakint, vagy mi? Egy fickó szandálban és alsógatyában slattyogott, sétált keresztül az úton. Ehhez tudni kell, hogy 5 fok volt ekkor odakint, pulóverekben is vacogtunk a konyhánkban, ez meg odakint teljesen lazán sétálgatott a zuhanytól a sátorig egy szál semmiben.
Fogmosás után még meg is tekinthettem a kólaautomatát a fényképezőgépükön. Jó utat kívántunk egymásnak, aztán húztam be a sátorban aludni, ahol Nándi már féllábbal horpasztott is.
Hajnali 5-kor keltünk, együtt reggeliztünk, majd 6 körül Nándi elindult, én pedig visszafeküdtem. Nem gondoltam volna, de rossz volt újra egyedül a sátorban. Németország óta nem voltam egyedül. Nándinál jobb útitársat el sem tudnék képzelni, rugalmas volt, nem zavarták különösképpen a hülyeségeim, és benne volt az őrültségekben, mint pl. amikor Altába menet elfelejtettünk leszállni a bringákról, és éjfélig tekertünk. És milyen érdemes volt, az egyik legnagyobb élmény volt az út során! Szóval Nándi jól bírta a kiképzést, sokszor ő húzott, és sokszor ő is meg volt pusztulva, de mindig mentünk töretlenül.
Megbeszéltük, hogy megcsörget, ha Alta-ba ér. Nem tudom, hogyan csinálta, de délben már csörgetett. 6 óra alatt 110km-t ennyi szinttel, az nem semmi… Én még a kemping konyhájában voltam ekkor. Már teljesen indulásra készen, de még naplót írva. Most, hogy egyedül maradtam, két dolgot szerettem volna nagyon, mind a kettőt őrülten. Le voltam maradva a naplóírással és ez nagyon zavart, ugyanakkor indultam volna már, benne volt a bugi a lábamban, forgattam volna már a kilométereket magam mögé, de nagyon. Hihetetlen, hogy még 90 nap után is meg tudok őrülni a bringázásért. Befejeztem egy-két fejezetet a naplóból, majd nekivágtam az útnak.