100 nap bringa

Két részletben hajóztunk, először Helsinkiből az Åland-szigetek‎re, majd onnan tovább a svéd fővárosba. A Viking Line hajótársaságot választottuk, hatalmas, sok szintes, piros hajókkal utaztunk. Az alsó néhány szinten az autók álltak, majd feljebb következtek a kabinok, a legfelső szinten pedig kaszinók, bárok, éttermek, mozi, és (a régen várt) vámmentes szupermarket. Utóbbiban sajnos csak különféle piákat és luxuscikkeket lehetett kapni, mi viszont ennivalóra is számítottunk, amit így kicsit elnéztünk. Így történt, hogy sajtos chipset vacsoráztunk, a még otthonról hozott csokoládéval, svéd sörrel és ciderrel a hajó legfelső szintjén, a hatalmas, nyitott, akár helikopter leszállónak is használható fedélzeten. A kilátás némileg kárpótolt minket a foghíjas vacsoráért. Jó pár emelettel volt alattunk a tenger, apró szigetek és vitorlások mellett haladtunk el, közben a nap egyre súrolta a horizontot. Kabint az éjszakai utazáshoz már nem tudtunk foglalni, de ezt utólag nem is bánjuk. Először egy szűk folyosószakaszra ágyaztunk meg magunknak, de onnan hamar kiebrudalt minket a személyzet, persze ahogy ezt errefelé szokás, szinte ők kértek elnézést, nagyon sajnálták, hogy nem engedhették meg nekünk, hogy ott aludjunk. Viszont ott van a sleeping room, miért nem megyünk be oda? Hogy micsoda, alvószoba? Azoknak, akiknek nincs kabinjuk? Létezik ilyen? Az aula túloldalán egy ajtó mögött egy nagy kiürített padlószőnyeges szobát találunk, csak néhány hátizsákos turista szuszékol a hálózsákjában. A szoba egyik fala tiszta üveg, odakint csillagfény és tenger! Nahát, ha ezt tudjuk, hogy ilyen  összkomfortos “sleeping room” is van a hajón, eszünkbe se jut kabint foglalni, ennél jobb nem kell! Levetjük magunkat és már alszunk is.
Hajnalban kelünk, mert a hajó épp csak megáll a szigeteken pár percre Mariehamnban, aztán megy is tovább Stockholmig. Gyors és egészségtelen a reggelink, csoki és szénsavas üdítő – már csak ez van nálunk. Zita utasként száll le, nekem le kell mennem az autók közé, eloldozom a bringám és visszapakolok a bringás táskákba, majd kigurulok a hatalmas hajótestből. Amíg átsétálunk Mariehamn-on a félsziget túloldalán lévő kempinghez, szépen lassan a nap is felkel. Meglepődünk, hogy találunk valakit a kemping portáján (tegyük hozzá: egy Brad Pitt hasonmást, ja nem, Leonadro DiCaprio, öhh, talán mindegy:)… – A Szerk). Bejelentkezünk egy éjszakára és már állítjuk is a sátrat a tengert mellé. Zita megőrül a tengerért, amint kész vagyunk a sátorállítással, rohant fürödni. Én kezdetben kicsit nyomott voltam a hajnali 6 órás pancsoláshoz, de aztán én is fellelkesedtem, na meg a víz hőmérséklete is kellemes csalódást okozott. Melegebb volt, mint a levegő, jó volt a vízben lenni. Miután egy zuhannyal lemostuk magunkról a sót, eldőltünk a sátorban. Fáradtak voltunk, a hajón nagyon későn tértünk nyugovóra, alig pár órát aludtunk és már kelni kellett a leszálláshoz.
Valamikor kora délután ébredtünk fel. Gyalogszerrel vágtunk neki Mariehamn városának. Éreztem, hogy nem feszülök szét az erőtől, de azt nem gondoltam, hogy rosszul is leszek. Besétáltunk a központba, és épp egy szupermarket hűtőpultjai mellett lestük a ebédnek és vacsorának valót, amikor hirtelen émelyegni kezdtem, szédülés és hányinger jött rám. Még mielőtt szólni tudtam volna, hogy nem vagyok jól, Zita észrevette rajtam, hogy valami nem oké, nagyon sápadt voltam. Kint leültünk egy padra, majd rövid találgatás után arra jutottunk, hogy valószínűleg éppen most éheztem el. Legalábbis nagyon reméltük, hogy ez történik, és nem valami komolyabb. Minden magyarázat meg volt az eléhezésre, tegnap reggel óta nem ettem rendes kaját és nem is aludtam rendesen. Le is fogytam a bringázás alatt, nem voltak tartalékaim. A 3 hónap alatt mindig figyeltem arra, hogy rendesen, bőségesen együnk, reggelit, ebédet és vacsorát. Most viszont kiengedtem kicsit, nem figyeltem a rendes étkezésre, és ennek ez lett a következménye. Pár percig nagyon-nagyon rosszul voltam. Zita visszarohant a boltba, vett kenyeret, vajat és felvágottat, de valahogy egy falat sem esett igazán jól. Csak azt reméltem, hogy nincs más bajom egy „szimpla” eléhezésen kívül. Később aztán tényleg jobban lettem, és beültünk egy pizzázóba. Ketten ettünk egy pizzát. Azt, hogy mennyit fizettünk érte, inkább hagyjuk. Itthon egy tucat embert jóllakatok saját sütésű pizzából ennyi pénzből. Mire felfaltunk mindent, már egészen jobban lettem. Valóban csak eléhezés volt. Ez igazából szerencse, hisz egy gyomorrontás, vagy valami komolyabb baj sokkal rosszabb lett volna, de most csak egyszerűen megbüntetett a testem a saját hülyeségem miatt.
Ebéd után kiültünk kicsit a közeli kikötőbe beszélgetni, majd bevásároltunk a vacsorához. A kemping konyhájában egy „4 tányér” instant leves után hatalmas adag fagyasztott fasírtgolyót sütöttünk ki vajon, hagymával gazdagon. Na, egy ilyen hiányzott belőlem a délután, azért lettem rosszul! A napból nem maradt más hátra, mint az alvás. Este esőt kaptunk, de ez már mit sem zavart minket a sátor menedékében.
Másnap késő délelőttig lustálkodtunk, majd összepakoltuk a táborunkat és kijelentkeztünk a kempingből. A recepciónál egy kerékpártúrázó kollégával találkoztunk (képet lásd följebb!). A fickóban az volt a nem hétköznapi, hogy egy kerekeken guruló kajakot vontatott maga után. Így gyakorlatilag vízen és szárazföldön is tudott mozogni, elmesélte, hogy jelenleg az összes csomagja be van pakolva a kajakba, ha pedig vízre vált, a biciklit szétszedve rá tudja erősíteni a kajakra. Micsoda ötlet, mindig látni újat a nap alatt!
Egy gyors bevásárlás után a kikötő felé vettük az irányt, ahol rövid várakozás után egy, a tegnapihoz teljesen hasonló piros óriáshajóra szálltunk fel. Ezúttal még szét sem kellett válnunk hozzá. Ez a hajóút csupán néhány órás volt, de ezúttal már jól felkészültünk ennivalóval, így nem maradtunk éhen. Egy kényelmes sarokban üldögéltünk, miközben zenét hallgattunk  netbook-ról és rajta keresztül töltöttük a trackert. Ahogy közeledtünk Stockholmhoz, egyre izgalmasabb lett a kilátás az ablakunkból! Nagyon közel úsztak el mellettünk a szigetek, érdekes volt mindent ilyen magasból látni.

Ami Stockholmban várt ránk, az szintén nem volt unalmas…