100 nap bringa

Dear Lisa and Lars! You have motivated me to write the first english post in 100napbringa’s life! Or at least start the post in English. I have never experienced this high level of kindness and helpfulness before like nowadays in Norway. I’ve just started hitching 5 minutes ago, when you came and saved me with your car and your trailer. It was really nice to travel with you to Narvik, even if I broke one of the main rules of the trip (no any kind of motorized help). Thank you for your help and we wish you all the best for the future! And it was also nice to meet Birk at the backseat! 😉

És akkor jöjjön magyarul, hogy is volt, mint is volt ez a küllőtörés meg a stoppolás, de kezdve a legelejétől, ahol legutóbb abbahagytam.
Még épp időbe keltünk, hogy ne kelljen rohanni a komphoz. Szépen megreggeliztünk a konyhában, összepakoltuk a sátrunkat meg a cuccainkat, a 10 órás nyitásnál bevásároltunk még kenyérből és virsliből a kemping melletti boltban, majd átkeltünk a 60 méteres hágón, vissza a hajóállomásra. Még pont maradt 5 percünk a hajó indulása előtt. A túloldalt fjordparton folytatta az út, de sajnos nem sokáig. Bekaptunk egy szép kis hágót, már nem emlékszem, de olyan 250m lehetett… Aztán jött mégegy fjord, amin hídon keltünk át, majd kicsit később egy alagút. Mire kiértünk a nagy fjordhoz, elkezdett szemerkélni az eső. Épp csak úgy szemerkélt erőtlenül, nem tudta eldönteni, hogy most eláztasson minket, vagy hagyjon szárazon. Végül mi döntöttünk, Ballangens városában beültünk egy élelmiszerbolt eresze alá. Találtunk padokat is, ezért úgy döntöttünk, megfőzzük a virslit. Odabent a boltban még egy jó hideg sört is találtam egész jutányos áron, Lettöl 12 koronáért, vagyis 420 forintért, ez itt olcsónak számít. És csak 2,4%-os, ami külön jó, ilyenkor nem kell, hogy megszédüljek tőle, csak jó a virslihez. 🙂
Indulásnál alaposan felöltöztünk, pedig nem kellett volna, hamar kiderült, hogy a lastexgatya és az esődzseki túlzás. Utóbbit le is vettük magunkról. Végre könnyebb lett kicsit a tekerés, reggel olyan nehezen indultak be a lábaink, de mostanra már elég jól repültek ismét a kilométerek alattunk. Épp az egyik mellékfjord előtt jártunk, a felette átívelő hidat fényképeztem egy kisebb lejtőn, amikor hatalmas kattanást hallottam a bringámból. Azonnal blokkolt a hátsókerék, nyilvánvaló volt, hogy mi történt: ismét kitört egy küllőm. De legalább tudja mikor kell neki megadnia magát, egy nagyváros közelében. Ha a Lofoten szigetek közepén tört volna el, ott nagy bajba lettünk volna vele… Innen viszont csak 19,6km-re volt Narvik, ahogy a GPS jelezte.
Viszont a biciklim mozdulni sem akart, teljesen beragadt a hátsókerék. Úgy kellett a – nem könnyű – farát felemelve átcipelni az út fjord felőli oldalára átcipelni, ahol épp volt egy nagyobb murvás parkoló rész. Ezzel is szerencsém volt, rögtön van hol szerelni, nem kell a gazban, vagy az út szélén. Nagy röhögések és káromkodások közepette lemálháztuk a bringámat és a feje tetejére állítottuk. Miután nagy nehezen kiforgattam a kereket a beszorult állapotából, tisztán látszott, hogy két küllő tört ki egymás mellett. Ezért volt hát ez a hatalmas nyolcas! Ezt szép lesz kihúzni belőle, ha egyáltalán sikerül… Fogtam büszkén a küllőkulcsot (mintha tudnék bánni vele…), szépen megnéztem, mely küllőkön kéne húzni, s merre kell tekerni, majd kezdtem. Egy negyed fordulatot sem tekertem rajta, sőt talán éppen csak hozzáértem, amikor hatalmas pattanással eltűnt a kezem alól a küllő. Eltört ez is, most már 3 küllőm van egymás mellett eltörve. Első reakcióként ismét csak nevetni tudtam. Most már távolról is jól látható volt az óriási nyolcas a hátsókerekemben. Egyértelmű lett, hogy a biciklin képtelenség eljutnom Narvik-ig.
Gondolkodtunk kicsit Nándival, és arra jutottunk, hogy amíg ő beteker Narvikba, addig én stoppolok. Megadtam neki a vendéglátónk, Jim címét és telefonszámát, elkértem tőle a szerszámaimat és egy kis kp-t, majd búcsúztunk és kiálltam az út szélére, hüvelykujjal az égnek. Ez azt is jelenti, hogy minden rendben! 🙂 Noha közel sem volt így, mégsem voltam egyáltalán kétségbeesve. Pedig, ha ez az út első felében történik velem, bizony aggódtam volna egy jó sort. De azon már rég túl voltam, hogy ilyesmin stresszeljek. Mi a francnak, attól nem oldódik meg a probléma. Inkább gondolkodtam a megoldáson. Nem kellett sokat, pár perc múlva megállt egy autó. Ugyan be nem fért a bringa, de azt megtudtam, hogy járnak itt buszok, ha leintem őket, simán megállnak nekem, és a bringa is befér alulra, a csomagtartóba. Kérdeztem a fickót, hogy mégis kb. milyen sűrűn járnak ezek a buszok, félóránként, kétóránként? Áhh, nem, olyan 7 óránként… De nem tudja, mikor jön a következő! 🙂 Aha, ez szuper! Azért köszönöm az infót, ez is több, mint a semmi. A bringát eszembe se jutott magára hagyni, ki tudja, hogy és mikor tudnék érte visszajönni.
Viszont a busz új infó volt, erre eddig nem is gondoltam. Felhívtam gyorsan Jim-et, a narviki vendéglátónkat, elmondtam, hogy mi a szitu, mondta rögtön, hogy néz menetrendet a neten, és küldi sms-ben. Pár perc múlva azonban egy utánfutós autó állt mellettem. Már az előbb láttak, csak meg kellett fordulniuk, hogy az út ezen oldalán le tudjanak állni. Egyből értették, mi a helyzet, beszéltünk egy kicsit, majd pakoltuk fel a cuccaimat és a bringát az utánfutóra, egy nagy kötéllel és a pókjaimmal alaposan rögzítve mindent.
Az autóban hatalmas jót dumáltunk, Lisa és Lars épp a vakációjukról igyekeztek hazafelé, egy kis pár ezres kommunában laknak Narviktól északra, mind a ketten tanárok. Meséltem, hogy most szabályt szegek, és hogy ha valaki nézi éppen a nyomkövetést valós időben, most biztos csodálkozik, hogy lehet a sebességem 80km/h. Közben észrevettem, hogy valaki van még mellettem, vagyis mögöttem a csomagtartóban, de a nyakamba liheg Birk, Lisa-ék kutyája. Gyorsan lőttem is egy képet kettőnkről. 🙂 Azt viszont sajnálom kicsit, hogy végül Lisa-ról és Lars-ról nem készítettem rendes fényképet, illetve elfelejtettem nekik egyet adni a default ajándékcsomagból, egy kis zacskót a jóféle, hazai paprikából.
Lars vezetés közben mesélt egy kerékpárversenyről, ami Trondheim és Oslo között zajlik. Több mint 500km a táv, természetesen országúton, “road bike”-okkal nyomják, autós kísérettel, meg ami kell. 13 óra körül van a csúcs, de egyszer ő is teljesítette 23 órán belül. Apám, ez aztán a nem semmi! Micsoda feeling lehet, egy országútin megrakni 500km-t egy napon, azaz 24 órán belül! Ehhez képest egy maraton… 🙂 Más tészta, maradjunk annyiban. Bár még egyiket se próbáltam, de ami késik…
Nagyon örültem, hogy segítenek rajtam, ezt meg is köszöntem sokszor és nagyon, bár annyira talán nem kellett volna, látszott Lisa-ékon, hogy szívesen teszik, és örülnek, hogy segíthetnek. Hamar beértünk Narvikba, furcsa is volt nagyon, hogy pár perc alatt megérkeztünk, és mivel közben végig beszélgettünk, Nándit sem figyeltem, hol előztük ki. Utoljára Budapesten ültem autóban, néhány nappal indulás előtt. Furcsa volt nagyon.
Narvikban Lars-ék elvittek az általuk tudott egyetlen kerékpárbolthoz, ami azonban zárva volt, sőt ki volt írva az ajtóra, hogy holnap, azaz szombaton is zárva vannak. Mentünk tovább az egyik plázájába (Mall) a városnak, ahol volt egy Intersport. Sajnos nekik sem volt 28-as kerekük, de az eladónő megígérte, hogy hagy egy cetlit az asztalon a főnöknek, hogy holnap reggel 10-re visszajövök, és ha más út nem járható, leszerelnek egy kereket az eladó biciklikről. Ez igazán rendes volt tőlük, nem is képzeltem volna, hogy ilyet megtesznek, vagy megtehetnek egy magamfajta kis kalandor utazóért. Egy új kerékre pedig úgy véltem, mindenképpen szükségem van, mert ha a semmi közepén csinálja velem ezt legközelebb ez a roncskerék, akkor már tényleg bajban leszek. Ha emlékeztek, ezt a kereket még Trondheim előtt kellett vennem, kényszerből, mert a régi összeragadt a fogaskerekekkel és lehetetlen volt befűzni egy új küllőt a törött helyére. Hát ott anno nem volt nekik jóféle kerék, csak ez a trágya, ezért most így jártam.
Nem akartam tovább Lars-ék idejét rabolni, bár ők még felkutatták volna nekem Narvik összes kerékpárral foglalkozó helyét, de mondtam, hogy köszönöm, de az is elég, ha kidobnak Jim lakása előtt, aztán majd én körbejárom gyalog a boltokat, a 6 órás zárásokat épp most buktuk, viszot 8-ig még közel két órám van. Elbúcsúztunk, még egyszer utoljára megköszöntem mindent nagyon szépen, aztán felcsöngettem Jim-hez. A telefonálás révén már tudta, mi a helyzet, lepakoltunk a pincébe táskát, bringát, aztán mikor épp indultam volna a kerékkel a kezemben szerencsét próbálni, megérkezett Nándi. Ez így pont jó volt, lerámoltuk az ő bringáját is, Nándi felment Jim-hez, én pedig elkötöttem a paripáját egy lakattal egyetemben és indultam a város második számú plázájába. A második emeleten találtam egy sportboltot, de sajnos nekik sem volt semmi. Úgy tűnt, marad a holnap reggeli Intersportban való kerékpárszétszerelés…
Ha már egy élelmiszerbolttal is rendelkező plázában voltam, kihasználtam az alkalmat egy vásárlásra. Felhívtam Nándit, hogy mi legyen a vacsi, megtudtam, hogy Jim szereti a sört, és hogy 3 pizza éppen jó lesz vacsira. 🙂 Rég nem ettünk pizzát, itt most relatíve olcsó a fagyasztott, és Jim-nél meg is tudjuk sütni. Miközben fizettem a pénztárnál, összefutottam mégegyszer Lars-al, kérdezte, hogy megoldódott-e a kerékpróbléma. Mondtam, hogy sajnos még nem, de ne aggódjon. Majd lesz valahogy, olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy…
Jimmy már megterített a teázáshoz, mire visszaértem. Malawi-ból való teát ittunk, nagyon finom volt. Jim ugyanis nagy világutazó, 170 országot megjárt már, még 50 hiányzik neki, de ősszel indul egy Csendes-óceáni körútra, ahol 7 új országot kipipálhat. Először kicsit furcsálltam ezt a fajta szenvedélyt, de aztán ahogy egyre többet beszélgettünk, egyre jobban megértettem Jim-et. Utazni jó dolog, ezt én is nagyon jól tudom, de ilyen mértékben… De kinek mi a szenvedélye, valakinek a drog, valakinek az, hogy kerékpárral utazik 100 napig oda, ahová másképpen egy hét alatt is könnyedén eljuthatna, valaki pedig minél több ország kultúráját meg akarja tapasztalni. Jim fagyit is tett elénk, aminek nem kicsit örültünk, közben persze tovább beszélgettünk és egyre jobbakat mulattunk. Miután mind a ketten letusoltunk Nándival, Jim felajánlotta, hogy elvisz minket autóval egy kis körre, megmutatni néhány dolgot a környéken. Mi éltünk a meghívással, hülyén adta volna ki magát, ha holmi szabályokra hivatkozva visszautasítjuk az autókázást, pláne, hogy ma megszegtem a stoppolással. Ezen is tréfálkoztunk, miután említettem az alapelveket, Jim mondta, hogy oké, akkor tehát én majd reggel tekerek 20km-t, amíg ők Nándival reggeliznek.
Jim kis piros autójával kivágtattunk egy kikötőhöz a város szélén. Elképesztő színekben pompázott minden, a nap a legjobb naplementés fényeivel terítette be az egész környéket, minket, Narvikot, és felette a gyönyörű hegyeket. Meg is vadultam a fényképezőgépemmel, ahogy szoktam.
A távolban a hegyen vizet láttunk felszökni a magasba. Jim elmondta, hogy minden reggel és este 10-kor ez megy, kiengednek valami túlnyomást. Egyesek ilyenkor odaviszik a az autójukat a vízzuhatag alá lemosatni. 🙂 Mi is odamentünk, de addigra leálltak a szökőkúttal. Tettünk egy rövid sétát egy padig, ahol leültünk kicsit beszélgetni. Gyönyörű volt a kilátás a hegyről, látszott egész Narvik, a fjord és körben a havas hegyek. Mondtam is Jimnek, hogy ő aztán tudja, mi kell a couchsurfernek… Ami azt illeti, van egy kis tapasztalata, mind a két oldalán a kanapénak. Itt Narvikban már több mint 160-szor fogadott embereket. Kérdeztem tőle, hogy volt-e már negatív tapasztalata. Kétszer volt ilyen, egyszer egy japán csóka lerabolta az anyukájánál az egész hűtőszekrényt, frankón elvitt minden kaját, épp egy nagyszabású parti előtt amit így le is kellett mondani. A másik pedig egy már nem tudom honnan szökött depis leányzó volt, akit magára hagyott a lakásában a távozása előtt. A lány elképesztően irdatlan nagy kuplerájt hagyott maga után, állítólag még a tévéről is spagettidarabok lógtak.
A kilátóhely után elmentünk egy városszéli öbölhöz, ahonnan ráláttunk arra a házra, ahol Jim felnőtt, és a közelben volt egy a víz felé nyúló fatorony, ahonnan előszeretettel ugrálnak be fiatalok a fjordba.
Még mentünk egy kört a városban, aztán visszatértünk Jim otthonában, ahol felbontottuk végre a hatos pakk sört, és elkezdtük megsütni, majd megenni a pizzákat. Persze közben a conversation nem maradt abba, sőt, csak most mulattunk igazán jól. Átsöröztük magunkat a napfényes éjfélen, közben pizzát faltunk, és azon mulattunk, hogy otthon Budapesten most 15 fok van, itt fent északon Narvikban pedig 16 Celsius, és nem mellesleg süt a nap. 🙂
Jim mesélt még az utazásairól, az országokról ahol járt, mutatta a nem kevés pecsétektől betelt útlevelét, majd néhány újságcikket is. Mesélte, hogy hívták TV-be is, de az már sok volt neki, nem vállalta. Az újságot, amiben szerepeltünk mi is megmutattuk, Jim rögtön talált is benne egy hibát. A cikk írója nem lehet túl jó földrajzból, mert szerinte Budapest Boszniában van. 🙂 Még sok mindenről beszéltünk, de már képtelen vagyok mindent felidézni. A legnagyobb mókát viszont leírni nem tudom sajnos. Amikor említettük Jim-nek A-t (karikával az A tetején, ejtsd: O), a települést a Lofoten szigetek végén, leírt nekünk egy hat szavas és mindekőzben csak hat betűs mondatot, amit sajnos most képtelenség leírnom, spéci norvég karakterek híján. De a jelentése: “I’m also in A!” 🙂
Valamikor 1 óra előtt végül csak eldőltünk Jim kanapéján és fel sem keltünk fél 10-ig. Mivel tegnap mi szállítottuk a pizzát, Jim most remek reggelivel hálálta ezt meg, gyorsan faltam, mert 10-re a plázában akartam lenni a kerékkel. Ez sikerült is kis késéssel. A “főnök” egy fiatal srác volt, azt javasolta, hogy még mindenképpen próbáljam meg a főúton, a két pláza között lévő sportboltot is, mielőtt szétkapunk egy bringát. Így is tettem és nyertem! 🙂 Volt nekik bringás részlegük, méghozzá szervizzel együtt! Hogy-hogy erről még nem tudtam eddig, amikor annyi embert megkérdeztünk már? Korai volt az öröm még, a szerelő egy nagyon fiatal srác volt, azt mondta, nem valószínű, hogy lenne 28-as kerekük, de azért megnézi. Végül csak megjelent egy Deore XT agyra fűzött kerékkel! Az XT agy biztató, csak mennyibe fog kerülni?!? 20 percig keresték az árát mindenféle katalógusokban és az interneten, de nem találták… Végül csak rámondták a 750 koronát + 100-at a szerelésért. Nem akartam alkudni, örültem, hogy egyáltalán találtunk nekem kereket a városban, méghozzá úgy néz ki, végre nem valami ócskát. Ha nem lett volna kerék, szerelhettünk volna fel megint talán valami vacakot az Intersport egyik bringájáról, vagy várhattam volna hétfőig, amíg kinyit a bringabolt. Örültem a keréknek, és hogy végül ez a probléma is megoldódott. Beszélgettem egy kicsit a sráccal, amíg átette a kereket, aztán boldogan fizettem – lassan nem lesz miből tovább… 🙂 – és rohantam vissza Jim-hez. Szereltünk, pakoltunk, öltöztünk és indultunk. Jól el is felejtettük a paprikát megint… 🙁 No majd ha Jim jön hozzánk talán egyszer. Szuper volt vele lenni, jó volt a társaságában, igazán tudta mi kell nekünk, éppen ezért nagyon tartalmasan és jól telt el ez a kevés idő vele. Ja, és a legnagyobb poént el sem mondtuk róla: a couchsurfing-en a felhasználóneve “Narviking”. Először én is azt hittem, amit a legtöbben, hogy szójáték de aztán Jim elmagyarázta, hogy bár sokat azt hiszik, de ő sem nem viking, se nem Narvik királya, egyszerűen csak egy ember Narvikból – vagy ahogy ők mondják, egy Narviking.