100 nap bringa

Húú, elképesztően jó napunk volt. Pedig nem indult könnyen. Csak 8-kor sikerült felkelni, még a sátorban megreggeliztünk és összepakoltunk amennyire csak tudtunk, mert tudtuk, hogy odakint már ki leszünk téve a knott-ok támadásának. Ma azonban mégsem voltak olyan szörnyűek, mint tegnap.
10-kor már úton voltunk. Az első szakasz a kompig 59km, több kisebb fjord mentén, sok-sok hullámvasúttal és néhány alagúttal. Elég fárasztó volt, de a végén örültünk mert éppen sikerült elcsípnünk a hajót.
Hát még annak hogy örvendtünk amikor a túlparton egy kemping kisboltjában sikerült tejet vételeznünk. A tej a kásához kellett, amit már esedékes volt elkészítenünk mivel a leveseken kívül nem maradt más meleg kajánk. A kása alapanyaga egy zacskó nem tudjuk, milyen féle mag, amelyet még Vibeke-vel vásároltunk Trondheimben. Mi csak zabnak hívjuk. Szóval beleszórtunk fél zacskó zabot fél liter tejbe, kavargattuk 2-3 percig, majd felfaltuk barna cukorral és fahéjjal megszórva. Ettől aztán úgy megtáltosodtunk, hogy a következő 50km megállás nélkül pörgettük meg Brönnöy-ig. Ahol ledőltünk egy kicsit a fűbe szusszanni, mert már nagyon ki voltunk. Az innen 11km-re lévő kompra már várnunk kellett, így megint volt egy kis pihenőnk. Kiültünk a part menti kövekre A Fegyverrel és egy tábla étcsokival. A marcipán és az étcsoki jó páros, mindkettő tele van powerrel. Mire a fél rúd marcipánt betoltunk, beröffentették a hajót is, és felhúzták a sorompót. Fent a hajón nyomtunk Nándival egy-egy forrócsokit is 10 koronáért, vagyis 300 forintért. Kellett ez belénk, hogy átmelegítsen, mert bár odakint sütött a nap, de a szél is rendesen átfújt minket már. Nagyon jólesett a forró cukros ital, főleg így az étcsokis marcipánra rá.
Épp mielőtt kikötöttünk volna, Nándi talált egy kompmenetrendet az italautomata mellett, és már csak fél perc volt leszállásig, amikor végre megtaláltuk a következő kompunkat a papíron. 19:50-kor indul, azaz kevesebb, mint 50 perc múlva. A térképen 16km-t jelöltek innen a hajóállomásig a tüskék… Gyorsan döntenünk kellett, és hamar döntöttünk is, egy véleményen voltunk: meg kell próbálnunk elcsípni! A következő hajóra közel két órát kellene várnunk! Alapesetben nem lett volna nehéz megtekerni ennyi idő alatt ezt a távot még málhával sem, de a mai 120km után egyrészt már kissé fáradtak voltunk, másrészt már jól tudtunk, hogy a szél pontosan szemből fúj, méghozzá néha egészen gyötrelmes erővel.
Na csak jöjjön, lássuk mit tud! Éreztem, hogy most van itt az én időm! Ráborultam a kormányra, elszabadult a testemben az adrenalin, az endorfin, vagy nem is tudom, mi, de megraktam neki, ahogy csak bírtam. Nándi beállt az anschlussomba, csak le kellett néznem jobbra az árnyékunkra, mindig ott volt. Amikor még kikötöttünk, megnéztem a GPS-en a távot, kiderült, hogy valójában 17,1km az a 16km. Erről Nándinak jobb láttam nem szólni, én viszont annál nagyobb vérszemet kaptam. A pihenő a hajón, a marcipán és a forró csoki dolgozott bennem, felpörgött a motor. A pofaszél bepróbálkozott nálunk, néha elég keményen, de hiába, esélye sem volt, úgy hajtottunk, mintha nem is lenne. Sebességünk nemigen csökkent 25km/h alá. Közben a nap tűzött ránk és a tájra nyugatról. Eddig se kutya helyeken jártunk, de ez a partszakasz aztán nagyon ott volt a szeren. Minden úszott a fényben, ahogy raktuk egyenesen északnak a parton. Jobbra hegyek, balra tengerpart, szigetek, fényár. Előttünk pedig az út, az aszfaltsáv amin csörtettünk előre, de nem is akárhogy. Hazudnék, ha azt írnám, nem élveztem mocskosul ezt a részt. Bár az előbb még feleekkora tempónál is fájt a derekam így behajolva és le akartak szakadni a combjaim, most semmit nem éreztem, csak egy dolgot tudtam: El kell érnünk a hajót! Eszméletlenül pakoltuk neki a napsütésben, néha-néha megtépett minket a szél, de nem vettünk róla tudomást, csak raktuk neki ahogy bírtuk. Ahogy közeledtünk egyre lehetett érezni, hogy meglesz, a végén már csak attól tartottam, nehogy most kapjunk defektet. Más dolog nem nagyon tudott volna minket megállítani.
6 perccel indulás előtt, 44-kor ott voltunk a hajóállomáson, 42 perc alatt tekertük meg a távot. A hajónál a jegyszedő nagyon megnézett minket, tudta jól, mennyi időnk volt átérni a másik hajótól. A hajón eufórikus hangulatba kerültünk. Feldugtam egy konnektorra a netbook-ot és a trackert tölteni, majd kiültünk a fedélzetre csodálni az elképesztő tájat. Elégedetten dőltünk hátra a műanyagszékekben, boldogok voltunk, hogy elértük a hajót, diadalittasan csodáltuk a gyönyörű tájat – én egészen megvesztem, fel-re rohangáltam a két fedélzet között, folyamatosan fényképeztem a körülöttünk úszó tájat, a szigeteket, a hegyeket, gyönyörű volt az egész környék, és persze minden úszott az aranyban a nap fényétől.
Kikötés után hagytuk elhajtani az autókat és a lakókocsikat, hogy csak miénk maradjon az út. Ez aztán nem volt teljesen így, néhány szabadon legelő állat rámerészkedett az aszfaltra. Hová is szöknének innen a szigetekről – teljesen szabadjára vannak engedve. Ami azt illeti, nekünk sem volt akármilyen feeling ott tekerni, föld és ég között, körben hegyek és tenger, a nap bőven az égen, még legalább két órát aranyban hagyja nekünk a tájat, mielőtt eltűnne valamelyik hegy mögött ÉNY-on.
10km-t sem kellett tekernünk, jött egy kemping, amit be is vettük. A srác aki az egyetlen alkalmazott volt a kempingnél, épp a füvet nyírta – vasárnap este -, nem volt egy stresszes alkat. Épp el volt romolva a kártyaolvasó, hát lehúztuk Nándi kártyáját az offline rendszerrel. Itt nem csinálnak nagy felhajtást semmiből, mindenki halál nyugodt, közvetlen és segítőkész, itt ez az alaphang. Nem csinálnak drámát semmiből és nem a pénzt után mennek, vagy legalábbis ez nagyon nem látszik. Itt a fürdő, ott a konyha, használjatok mindent, a sátrat oda állítjátok fel, ahová csak akarjátok, enjoy yourself. Hát az megvolt, de nagyon.

Elkértem a kódot a wifi hozzáféréshez, így a szüleim már élőben nézhették a netbook webkameráján keresztül, ahogy a sártat állítjuk fel Nándival, este 10-kor, szikrázó napsütésben, a távoli Norvégiában… 🙂 Aztán átadtam Nándinak is a szót, ő is felhívta a szüleit, majd zuhanyoztunk és vacsoráztunk. A konyhában főztünk egy levest a villanyrezsón, majd elkészítettük a maradék alapanyagokból a kása második felét is.  Fantasztikus nap volt a mai, elképesztő tájakon jártunk és hatalmas élmény volt végigtépni azon a gyönyörű parton a hajóhoz, rég élveztem valamit ennyire.